Győzelmünk kovácsai: Tamás Gáspár Miklós

Győzelmünk kovácsai: Tamás Gáspár Miklós

Értjük, ugye?

A valójában sosemvolt emeszpés MSZP-szavazó most már tényleg utolsó MSZP-re szavazásának balladája következik. A sosemvolt MSZP-szavazó 7-27-70-150 éve olvas, okosodik, okosít, kiművel, megmondja, hogy kéne, és hogy nem jó. Például úgy, ahogy mindig van. A sosemvolt MSZP-szavazó persze látszólag volt már kormányon, de valójában örök ellenzéki, hiszen hihetetlen műveltsége folytán tisztában van vele, hogy a kormányon levő MSZP, az nem is az igazi MSZP, hiszen az igazi, sosemvolt MSZP-t máshogy írták le a hozzá hasonlóan óriási intellektussal megáldott sosemvolt MSZP-s teoretikusok a XIX. század derekán.

A korábban megénekelt „Független értelmiségi” egyik különleges mintapéldányaként Tamás Gáspár Miklós, alias „Gazsi” bármelyik ellenzéki tévécsatornán imádnivalóan tudta kiosztani a nem teljesen így gondolkodó nagy balliberális gondolkodókat. Afféle intellektuális Mucsi Zoltán, aki baszdmegek, gecikurvaanyádok helyett latin szállóigékkel és a helyes ógörög terminológiára való szelíd hivatkozással harcolta ki vélt igazát. Olvasottságát, műveltségét, tájékozottságát még saját maga is ritkán vitatta.

Valamint, ha beállítanánk a sarokba, simán elmotyogna magában tízezerig, miközben neves filozófusok korszakalkotó munkáiból is idéz, a mai poszt azonban inkább egyfajta laudatio kedvenc szakállasunk számára.

A közelmúltban ugyanis történt egy nevezetes esemény, melyet nem szabad szó nélkül hagynunk. Tamás Gazsi, az elmúlt három dekád leghatalmasabb közírója, páratlan intellektusa és erkölcsi pápája ugyanis új oldaláról mutatkozott meg. A sok süketelés, üres moralizálás, pártalapítás (értsd: pártújraelnevezés) helyett ő bátran és büszkén kimondta a tutit: „A demokratikus (értsd: balliberális) ellenzék egy emberként szavazzon le az MSZP-re!” Lett is ebből komoly zúgolódás azon MSZP-sek között, akik ezt nem vállalják ezt ilyen nyíltan, és hogy ők pontosan kicsodák? Nos, a kézenfekvő MSZP-DK tengely mellett pontosan azon ex-SZDSZ-esek, akik a 32 újnevű alakulatukba rendeződve 2010 óta is pontosan ezt csinálják, csak Gazsival ellentétben stikában.

Aki vitatkozott már jaj dehogyis mszpsekkel, esetleg csak bele-bele olvasgat netes kommentjeikbe, az tudja értékelni Gazsi  csodálatosan bátor tettének hihetetlen egyediségét. A fent említett oldal megmaradt támogatói ugyanis netes felforgató tevékenységük során legalább hét éve – az élelmesebbek, avagy „morálisabbak” jéghegyei már hamarabb is leszakadhattak az MSZP-SZDSZ egykori Antarktiszáról – próbálják elhitetni a világgal, hogy ők aztán dehogyis ilyenek, erre most jön Gazsi, és tökösen bevállalja, amivel régóta gyanúsítgatunk. Ha nem lenne feminista, úgy mondanánk, ezt hívják úgy: F.É.R.F.I., de inkább olyasmi lehet ez, mikor a kígyó, kidugva kétágú, villás nyelvét, inkább visszabújik saját, nagy nehezen levedlett bőrébe. Mint amikor a kis vörös „ki nevet a végén” bábú a cél elérése előtt nagy morálfilozófiai válságban, hangosan érvelve és tudományos igényességű bizonyítást levezetve leütés nélkül, inkább önként visszabattyog a rajthoz.

Persze Gazsi akármennyire is kiemelkedik a sajátjai közül, a kötelező köröket természetesen neki is le kellfutnia. ]]>http://hvg.hu/itthon/20170719_TGM_Momentum_Pottyondy_Edina_ellenzek_baloldal_egyuttmukode]]>
A hangsúlyosan dehogyis baloldali ésvagy liberális TGM nem nagyon reménykedik az MSZP baloldali fordulatában, pedig az de jó is lenne.

Hírdetés

Nem lehet, hogy TGM nagy pedantériával összehordott közéleti dolgozatait végtelen sok majom gépeli? Na, de a lényeg, hogy nem is valódi baloldaliak ezek (az MSZP), menekültügyben pedig hasonlóan xenofób, rasszista nácik, (a Momentum most már jobban) de azért mégis a Fidesz a legjobban az.

Most még egy utolsó szavazat az MSZP-re, ruhaszaggatva, tükörbe köpve, undorral, és utána soha többet! Jó, ezekre sosem szabad szavazni, és ez megírodott ugyanezen kezek által pár éve, de most átíródik, hiszen vannak ugye magasabb szempontok is. Például 0rbán meg a fideSS, amely egy szélsőjobboldali párt. Aki még esetleg emlékszik, egyedül Moldova Gyuri bácsi ]]>https://www.youtube.com/watch?v=s8UEBS5e_II]]> mert megdöbbentően hasonló szövegekkel jönni néhány éve. Kovács Pisti barátainak az se nagyon tetszett, de ugye nem sokkal korábban emlékszünk még rá, hogy miként vélekedtek erről Kovács Pisti barátai?

Alig 11 éve volt, pedig mennyi minden nincs már! MSZP-szavazókat kivéve, de azért ők is a javukra változtak azóta. Azt a három jót lehet elmondani róluk, hogy:

– Tényleg utálják az MSZP-t

– Önmagukat is, amiért 2018-ban még mindig az MSZP-re szavaznak.

– Kevesen vannak.

]]>www.tutiblog.com]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »