Györgyfalva, ahol több magyar gyermek van, mint amennyi hely van az óvodában

Györgyfalva, ahol több magyar gyermek van, mint amennyi hely van az óvodában

Bárcsak minden településen az lenne a baj, hogy akkora a magyar gyermekek létszámának növekedése, hogy több óvodai csoportra legyen szükség. A Kolozs megyei Györgyfalván akár három csoportot is lehetne működtetni, de egyelőre a tanfelügyelőség nem hagyott jóvá csak egyet.

A györgyfalvi szülők közleményben tájékoztatták a sajtót a kialakult helyzetről, melyben kifejtik, hogy egy új magyar óvodai csoportot szeretnének Kolozsvár közelében található településen. A második magyar óvodai csoport létrehozására azért lenne igény, mert az utóbbi években sok fiatal magyar család költözött ki Györgyfalvára, ennek köszönhető gyors a létszámnövekedés az óvodában. A tendencia úgy tűnik, folytatódik, így a jelenlegi egy helyett két csoportra lenne szükség.

A falu óvodájába a 2017–2018-as tanévre 38 óvodás korú magyar gyermeket írattak be, és ezen felül még 12 olyan gyermek neve került fel a listára, akik 2018-ban töltenék be a 3 évet – a szüleik szintén kifejezték igényüket, hogy gyermekeik a falu óvodájába járjanak.

„Nagyon örvendetes lenne a helyi közösség számára, ha az Erdőfelek községhez tartozó faluban két óvodai csoport működne, de minden eddigi erőfeszítés ellenére csak egyet hagyott jóvá a tanfelügyelőség” – írják a szülők, akik több kérvényt is benyújtottal az iskola igazgatóságához (ahová az óvoda tartozik), a tanfelügyelőséghez és a prefektushoz.

A tanfelügyelőségen szóbeli ígéretet tettek, hogy augusztus végén rendeződni fog a györgyfalvi óvoda sorsa. A szülők egyre türelmetlenebbül várják, hogy a nyár vége meghozza-e a második csoportot, és sikerül-e új óvónőt is találni a györgyfalvi tanintézetbe az új csoport mellé.

Főtér


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »