Gyöngyösi tragédia: "egysze­rűen nem akarták, hogy éljen a gyermekük"

Gyöngyösi tragédia: "egysze­rűen nem akarták, hogy éljen a gyermekük"

Gyűlölte gyermekeit J. Médea (36), az éhen halt gyöngyösi kislány anyja. A Blikk információi szerint a hatóságok azért minősítették az ügyet emberölésre, mert felvetődött, hogy a nő halálra akarta éheztetni Kiara Jerniát (†1).

A most 3,5 éves nővére valószínűleg ugyanerre a sorsra jutott volna, ha nincs a bölcsőde: ő is súlyosan alultáplált volt, amikor csak az anyja gondoskodott róla. Ám miután a bölcsődében tudott enni, valamennyire megerősödött.

– Az a kislány nem volt csont és bőr, de látszott rajta, hogy rendellenesen vékony. Amikor a rendőrök átadták a nagymamának, ők is látták, hogy alultáplált – mondta el a bulvárlapnak a család egyik szomszédja, akivel talán egyedüliként szóba állt a pár.

K. Gusztáv és J. Médea állítólag súlyos pszichés problémákkal küzd, ami még büntethetőségüket is kizárja. Legkisebb gyermekük halála nem különösebben rázta meg őket, a rendőrök és más szakemberek benyomása az volt, hogy attól a ténytől borultak ki sokkal inkább, hogy a tettük miatt börtönbe kerülhetnek.

Az anya el is mondta a helyszínen, hogy ő nem megy börtönbe, inkább más megoldást választ. A családban a férfi uralkodott, de a nő volt az, aki elhanyagolta, sőt szándékosan éheztette gyermekeit. Az eddigi adatok szerint nincs szó ezotériáról, fény­evésről vagy egyéb okkult hitről, egysze­rűen nem akarták, hogy éljen a gyermekük. A szülőket a bíróság letartóztatta, a nagyobbik gyermeküket pedig védelembe vették a hatóságok.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »