Gyógyszerrel doppingolt Marija Sarapova

SportOroszország

Az ötszörös Grand Slam-tornagyőztes Sarapova azt mondta, hogy tavaly decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére – írja a Faktor.

Elismerte, hogy december 22-én megkapta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségtől a legújabb változásokat tartalmazó levelet, de nem nézte át a listát.

“Hatalmas hibát követtem el”- ismerte el a világranglistán jelenleg hetedik helyezett, 28 éves teniszező, akit már hivatalosan is értesítettek a pozitív eredményről.

Sarapova azt is mondta: a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt állapítottak meg és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Azt is mondta:

“Senki sem hibáztatható, csak én. Minden felelősséget vállalok a történtekért, hiszen az én testemről van szó. Nem tudom, milyen következményekre számíthatok, néhány nappal ezelőtt kaptam meg az értesítést, teljesen új ez a helyzet számomra. Nem akarom, hogy így érjen véget a pályafutásom. Nagyon remélem, hogy kapok még egy esélyt, és tovább játszhatok.”

Az orosz teniszezőt az amerikai Serena Williams búcsúztatta az idei Australian Open negyeddöntőjében, azóta sérülés miatt egyetlen tornán sem indult.

View the full image Forrás: Faktor.hu


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »