Gyilkosság miatt tartóztatták le a Fidesz dunaújvárosi önkormányzati képviselőjét

Gyilkosság miatt tartóztatták le a Fidesz dunaújvárosi önkormányzati képviselőjét

Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény – hiszen ma Magyarországon csak a bűnözőknek vannak jogaik – kezdőbetűkkel operál, de a dunaújvárosi Castellum.do hírportál úgy tudja, hogy a gyilkossággal gyanúsított egyik személy Gál Roland, fideszes önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság korábbi elnöke.


Gál Roland

A szokásos semmitmondó rendőrségi közlemény a Police.hu-ról:

Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hírdetés

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egy dunaföldvári férfi több mint 2 ével (sic!) ezelőtti eltűnése ügyében emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2016. január 5-én nyomozást rendelt el. Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Eddig sem mindennapos a történet, az viszont már példátlan a dunaújvárosi önkormányzatiság történetében, hogy az egyik gyanúsított több megbízható forrásunk egymástól független, egybehangzó állítása szerint Gál Roland önkormányzati képviselő – írja a Castellum.do.

A Fidesz képviselője rutinos önkormányzati szereplőnek számít, jelenleg a 4. választókerület képviselője, de 2010-2014 között a közbiztonsági és társadalmi kapcsolatok bizottsága elnökeként is tevékenykedett.

A dunaújvárosi portál több egymástól független forrása szerint az ominózus gyilkossági ügy áldozata a 41 éves Molnár Antal, az üzleti tevékenysége révén Dunaföldvár mellett Dunaújvároshoz is ezer szállal köthető vállalkozó.

A Castellum.do levélben kereste meg Cserna Gábort, a város polgármesterét, aki saját bevallása szerint a Fidesz 62-es számú párttagkönyvének büszke tulajdonosa, hogy erősítse meg vagy cáfolja a hírt: valóban a közbiztonsági bizottság volt vezetője ellen indítottak eljárást, illetve valóban Gál Roland előzetes letartóztatását rendelte el az illetékes bíróság.

A Fidesz 62-es számú párttagkönyvének büszke tulajdonosa ezidáig nem nyilatkozott párttársa gyilkossági ügyéről.

(Kuruc.info – Castellum.do nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »