Gyermekáldozatok: a szaúdiak mossák kezüket

Szaúd-Arábia hétfőn felszólította Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, hogy módosítsák a világszervezetnek azt a jelentését, amely a szaúdiak vezette, a jemeni konfliktusba beavatkozó katonai szövetséget gyermekek haláláért és megcsonkításáért mondta felelősnek.

Az ENSZ egy csütörtöki jelentésében megállapította, hogy 60 százalékban az arab koalíció felelős a jemeni konfliktus kiskorú – 785 halálos és 1168 sebesült – áldozataiért. A dokumentum emellett arra is rámutatott, hogy a koalíciós támadások felét iskolák és kórházak ellen hajtották végre.

Abdalláh al-Mualimi szaúdi ENSZ-nagykövet közölte, kérelmezték a jelentés javítását annak érdekében, hogy az ne tükrözze a koalíció és különösen Szaúd-Arábia ellen felhozott vádakat.

Az ENSZ-nagykövet hangsúlyozta, a dokumentumban szereplő számokat eltúlozták, és ha vannak is civil áldozatai a koalíciónak, számuk jóval alacsonyabb lenne, mert a legkorszerűbb, precíziós célzóberendezéseket alkalmazzák a katonai szövetségben.

Jemen északi felét az Irán támogatását élvező lázadó síita törzsek és szövetségeseik tartják hatalmukban, míg a déli országrészben az Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon, de csak külső segítséggel tartja fenn magát. Szaúd-Arábia tavaly március óta bombázza a lázadók területét, és a déli országrészből sikerült is kiszorítania őket. Az országban uralkodó káoszt kihasználva az al-Kaida is megvetette lábát Jemenben.

A jemeni kormány és a húszi lázadók Kuvaitban folytatnak béketárgyalásokat, azonban jelentős nézeteltérések vannak közöttük: a húszik egy közös megegyezéssel megalakuló átmeneti kabinet felállítását követelik, a kormány viszont saját legitimitását hangsúlyozza.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »