Gyerekként elrabolták a körúti robbantót

Gyerekként elrabolták a körúti robbantót

A Blikk úgy tudja, hogy a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetője, a 23 éves P. László továbbra sem áll szóba a nyomozókkal, illetve a bíróval. A róla készült képek azt sugallják, mintha a férfit nem is igazán érdekelné, ami vele és körülötte történik. Pedig ha bebizonyosodik, hogy valóban ő készítette és indította be a robbanószerkezetet, akár életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik.

Annyi már biztos, hogy a fiatal férfi büntetlen előéletű, és a hatóságok eddigi információja szerint szélsőséges csoportokhoz sem köthető. Ezek fényében még csak találgatni is nehéz, mi indíthatta a merénylet elkövetésére.

A bulvárlap mindenesetre kiderítette: László meglehetősen zűrös gyerekkort tudhat maga mögött, az ő és lánytestvére fotója még a Csellengők című, eltűnt gyermekekről szóló műsorban is feltűnt.

„Sokaknak ismerős lehet a P. testvérek fotója. A gyerekeket édesapjuk rabolta el”

– mutatták be az akkor 7 éves László és 4 éves testvére fényképét a 2001-es műsorban.

Hírdetés

A Blikk információi szerint László gyermekkorában a szülők viszonya elmérgesedett, majd elváltak. Apja állítólag tartott attól, hogy az anyjánál helyezik el a fiát, ezért külföldre, Dél-Amerikába költözött és magával hurcolta gyermekeit is – nyilatkozta a lapnak egy taksonyi férfi. A robbantó apja ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt.

„Rengeteget veszekedtek, sokszor el is durvultak a viták, olykor éppen a gyerekek elhelyezése miatt. Úgy nyolc-kilenc éve tűnt fel megint Taksonyban a család, azóta a gyerekek és az apuka is minden nyáron itt vannak a nagyszülőknél”

– mondta el a férfi.

Elképzelhető, hogy ezek a viharos gyermekkori élmények okozhattak visszafordíthatatlan károkat Lászlóban.

A férfi édesanyja Budapesten él, és abban az országosan ismert fővárosi cukrászdában dolgozik, amelynek a nő testvére, vagyis László nagynénje a tulajdonosa.

A fiatalember 26 napig bujkált, míg a nyomok végül elvezették a zsarukat hozzá. A nyomravezetői díjat visszavonják.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »