Gyerekekbe és kísérőikbe csapott a villám Párizsban – egy szabadnapos tűzoltónak kellett egyiküket újraéleszteni

Villámcsapás következtében legalább nyolc gyerek és három felnőtt megsérült egy párizsi parkban, közülük hatan súlyosan.

"Jelenleg tizenegy sérült van, sajnos nyolc gyerekről és három felnőttről van szó, aki kísérte a kicsiket" – mondta Vincent Baladi, Párizs VIII. kerültének alpolgármestere az I-télé francia hírtelevízióban. "Hat gyerek sürgős ellátásra szorul, de reméljük felépülnek" – tette hozzá. A sérültek égési sérüléseket szenvedtek a villámcsapás miatt.

A baleset a párizsi Monceau parkban történt, nem sokkal délután 3 óra után, amikor is hatalmas vihar csapott le a francia fővárosra. A gyerekek kísérőjükkel együtt egy fa alá menekültek a szakadó eső elöl, amelybe belecsapott a villám.

A helyszínre érkező tűzoltók szerint a gyerekek nem a kidőlt fától sérültek meg, ahogy az először gondolni lehetett. Az egyik gyereket, akinek megállt a szíve, a parkban tartózkodó egyik szabadnapos tűzoltó élesztette újra.

A meteorológiai szolgálat több francia régióban is heves viharokat jelzett előre a fülledt meleget követően, de ezek között nem szerepelt a párizsi régió, ezért nagyon sokan tartózkodtak az utcákon és a parkokban, amikor a vihar megérkezett.

"A villám nagyon hirtelen csapott le" – mondta az alpolgármester, aki szerint a kedvelt párizsi parkban számos család piknikezett szombaton.

A baleset után a parkot a tűzoltóság kiürítette és lezárta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »