Gyerekek vezethettek hajót viharban

Gyerekek vezethettek hajót viharban

Gyerekeknek tartottak a Balatonon szakmai bemutató napot a vízen vagy vízben lévők biztonságáért felelős szervezetek. Május 11-e a közlekedési kultúra napja, országosan több mint 50 helyszínen szerveztek ehhez kapcsolódó rendezvényeket.

Szimulátoron próbálhatták ki a gyerekek, hogyan kell viharban vezetni egy hajót, és megismerkedhettek a viharjelző rendszerrel is. A tó keleti medencéjében már lecserélték a viharjelző lámpákat, hamarosan a nyugati és a középső medencében is modernizálják az összesen 31 egységből álló balatoni rendszert.

„Azok a lámpák, amelyek 15 évet szolgáltak az időjárás viszontagságainak kitéve, azokat ki kellett cserélni modern, korszerű, jobban látható LED-es technológiával működő rendszerre. Nagyon fontos még, hogy ezek a lámpák akkumulátorosak is, tehát áramszünet esetén továbbra is működnek a viharban” – mondta el Dobai Sándor, a Rádiós Segélyhívó Országos Egyesület elnöke.

Idén nyáron elsőfokú viharjelzésnél sárga, másodfokúnál pedig piros zászlót tűznek a vízi rendészet járőröző hajóira. A vízen lévők számára így egyértelműbb lesz a figyelmeztetés a sziréna, illetve a villogó használata mellett.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »