Gyanúsított lett a villamosvezetőből, akit ütlegelni kezdett egy utas

Szerda reggel egy utas rátámadt a 6-os villamos vezetőjére, miután a szerelvény beállt a Móricz Zsigmond körtéren lévő végállomására. A támadó szökésben van, de a sofőr is gyanúsított lett.

Az első hírek arról szóltak, hogy egy utas bántalmazta a 6-os villamos vezetőjét szerda reggel 8:20-kor, majd elmenekült. Az Origó ugyanis azt írta, a villamosvezető ki akart szállni a fülkéből, amikor észrevette, hogy egy férfi áll az ajtóban. Megkérte, hogy engedje ki, majd a férfi így is tett, de ezt követően egyszer csak rátámadt.

Ő az, keresik a rendőrök:

Hírdetés

A lap akkor azt írta, a férfi többször megütötte a villamos vezetőjét, akihez mentőt kellett hívni, mert elájult. A verekedés okát viszont nem tudták megmondani, mert állítólag össze sem vesztek korábban.
Ezzel szemben a rendőrség szerda délutáni közleménye szerint a villamosvezető és az utas „kölcsönösen bántalmazták” egymást. Az egyébként közfeladatot ellátó személy csak könnyű sérüléseket szenvedett, a rendőrség pedig garázdaság vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki őt is.

A támadó utast jelenleg is keresik, ugyanis vele szemben nyomozást folytatnak közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »