Gyanúsan olcsón adnak állami földeket

Gyanúsan olcsón adnak állami földeket

A kiírás alapján valószínűsíthető, hogy máris megvan a leendő vásárló azoknak a most árverésre kerülő állami földeknek az esetében, amelyeket a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. bérel. Az említett parcellákat ugyanis gyanúsan alacsony kikiáltási áron írták ki licitre.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a lapunkkal azonos tulajdonosi körhöz tartozó Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. (DPMG) használatában 2051-ig lévő állami földterületekből többet meghirdetett. Az árveréseket 2015. november 24. és december 18. között tartották, illetve 2016. március 1. és 29. között tartják.

A tavalyi kiírásokban a társaság által használt földrészletek esetében 55.500 forint körüli aranykoronánkénti árak szerepeltek, és mivel licit jellemzően nem volt, ezen az áron is keltek el az említett földterületek. Az idei kiírások szintén ilyen árakat tartalmaztak, 2016. március 1-jén például ugyanazokból a táblákból adtak el, ugyanennyiért. Az utolsó napra, 2016. március 29-re azonban a korábbi, fent említett aranykoronánkénti 55 ezer forint körüli kikiáltási árhoz képest fél áron hirdettek meg több földet.

Március 29-én, kedden összesen körülbelül 632 hektárnyi, a cég által bérelt földre lehet majd licitálni, hozzávetőleg 537 millió forint kikiáltási áron. Ebből is látható, hogy a hektáronkénti kikiáltási árak egymillió forint alattiak. A lényeg azonban értesülésünk szerint a Cifrakert gazdálkodó egység által használt föld körül keresendő: ezen a területen tavaly még aranykoronánként 55.500 forint (azaz hektáronként 1,8-2,0 millió forint) volt az értékesítési ár – ami megegyezik a piaci földárakkal -, ehhez képest a most kiírt árak feltűnően alacsonyak. A magasabb aranykoronájú földek esetében átlagosan körülbelül 50 százalékkal térnek el lefelé.

Az is érdekes, hogy az alacsony áron kiírt területeket az NFA korábban külön felértékeltette a Seratus Ingatlan Tanácsadó Igazságügyi Szakértő Kft-vel. Úgy tűnik azonban, nem arról van szó, hogy egy korábbi, sikertelen árverés miatt engednének az árból, sokkal inkább az valószínűsíthető, mintha valaki kiszemelhette a földeket. Az, hogy erről van-e szó, s hogy ki lesz a vásárló, vélhetően ki fog derülni kedden.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »