Gyakorlatilag újraindult a kontinensfoglalók áradata a déli határon

Gyakorlatilag újraindult a kontinensfoglalók áradata a déli határon

Csak a jogi határzárnak és a kettős védvonalnak köszönhető, hogy nem jutnak be a próbálkozók hazánk területére, illetve, akinek mégis sikerül, azt is nagyon gyorsan elkapják és visszakísérik a határ túloldalára. Négy nap alatt 303-an próbálkoztak. Előtte egy hónap alatt sem jöttek ennyien. Közben nagy a mozgolódás Szerbiában a horvát határ felé is.

Rendszeresen áramlanak az Európán kívülről érkező migránsok Szerbiából Horvátország, illetve az Európai Unió felé – tudósított az M1 Híradója. A horvát határnál fekvő szerbiai Sid közében lévő erdős területeken lépten-nyomon migránscsoportokkal lehet találkozni.

A horvát határ közelében, az út mentén eldobált kabátok, zoknik, lábbelik, vizes palackok és konzervek jelzik, hogy a migránsok gyakran járnak erre. Nem ritkák a tábortüzek nyomai sem. Éjjelente ugyanis több órát várnak itt a kedvező alkalomra, amikor megpróbálnak átjutni Szerbiából Horvátországba.

A helyiek örülnek

Közben a sidi befogadótáborban már kétszáz alá csökkent a migránsok száma. Bár egyelőre hivatalosan nem jelentették be az intézmény bezárását, a hatóságok egy hónapja folyamatosan ürítik ki a központot.

Hírdetés

Az egyedülálló férfiak elszállítás után a sidi befogadóközpontban már csak a gyerekekkel utazó családok és a kíséret nélkül utazó kiskorú fiatalok maradtak, de vasárnap és hétfőn őket is elkezdték átvinni a román határhoz közeli nagykikindai befogadóközpontba, valamint egy Sidhez közeli intézménybe.

Míg a helyiek örülnek az elszállításnak, addig a bevándorlók kevésbé. Sokan ezért megpróbálnak minél előbb átjutni az Európai Unióba. Akinek nem sikerült Horvátország felé, a magyar határon próbálkozik.

Nincs megállás

Az elmúlt napokban a legnagyobb a mozgolódás a Bács-Kiskun megyei Hercegszántó térségében volt.

Az átkelőknél éppen ezért folyamatosan ellenőrzik a járműveket a hatóságok, de a kerítés mentén is megállás nélkül járőröznek a rendőrök és a katonák.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »