Gréczy: felháborító, hogy a Fidesz még meg mer szólalni

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz hazudott, amikor azt állította, hogy az Európai Unió pénzeli népszavazási plakátkampányukat, azt ugyanis – a más pártoknak is rendelkezésre álló – EP-képviselői költségkeret egy részéből finanszírozzák.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének sajtótájékoztatójára, amelyen a kormánypárti politikus azt mondta, a DK új plakátjainak a megjelenésével “most már elég világos mindenki számára”, (…) hogy Brüsszelből pénzelik Gyurcsányék és a Demokratikus Koalíció népszavazás-ellenes és bevándorláspárti politikáját”. A DK plakátjain a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének a logója – (S&D) – látható, és ezzel árulják el magukat, hogy “a brüsszeli pénzek ismét találkoztak Gyurcsány elvtárssal és pártjával” – fejtette ki a fideszes politikus.

Az ellenzéki párt szóvivője különösen szánalmasnak és felháborítónak nevezte, hogy a “Fidesz egyáltalán meg mer szólalni, miután eddig 11 milliárdot költöttek a magyar adófizetők pénzén egy gyűlöletkeltő, értelmetlen és felesleges álnépszavazásra”.

Kiemelte, ebből a pénzből “éveken keresztül minden éhező magyar gyerek minden nap meleg ételt kaphatott volna az asztalára”.

Gréczy Zsolt aláhúzta, Orbán Viktor miniszterelnök “már minden gazemberségre képes, hogy megpróbálja érvényessé tenni az ország tönkretételét elfedni szándékozó álnépszavazását”. A szóvivő emellett emlékeztetett, a DK volt az első, amely távolmaradásra buzdította a választókat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »