Gondolatrendőrség Németországban

Gondolatrendőrség Németországban

Big brother is watching you! Vagy inkább: Der Große Bruder sieht dich?

Mindenesetre egy nyugdíjas Stasi-ügynöknek, ha rendelkezik felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel, most ismét lehetősége lesz állományba kerülni. A német kormány ugyanis a jövőben még nagyobb erővel kíván fellépni a politikailag korrekt beszédet megsértők ellen, különös figyelemmel a védett csoportnak nyilvánított bevándorlókról illetlen szavakkal nyilatkozókra.

A német propaganda ismét a goebbels-i magasságokat ostromolja. A hivatalos közbeszédben megjelentek a következő dogmák:

  • A migráns csak és kizárólag integrációra szoruló szerencsétlen ember lehet.
  • A bevándorlókat tanfolyamra kell küldeni és ők akarnak is tanulni.
  • A migráns, a tanultak után nem fogja fogdosni a lányokat.
  • A bevándorló olcsó és kitűnő munkaerő, szívesen és lelkesen dolgozik, a munkanélküli segélynek még a lehetőségét is elveti.
  • A menekült nem lehet terrorista, ha mégis az, akkor meg nem menekült.
  • Aki a migráció ellen beszél (azaz nem ismeri el az 1-5. pontig tartó axiómákat) az terrorista, amit az bizonyít, hogy az.
  • Aki a bevándorlás ellen posztol, vagy kommentál a közösségi oldalakon az szintén terrorista, méghozzá a legrosszabb fajtából.
  • A dogmákat megsértő kommentek komoly veszélyt jelentenek a társadalmi békére nézve, ha nem lennének elhajló kommentek a farkas a báránnyal fickifickizne.
  • Hírdetés

  • A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy.
  • A négy láb jó, két láb rossz.
  • És a dogmákat tűzzel-vassal vagy uniós jogszabályokkal védeni kell!

    A német kormány szociáldemokrata igazságügyi minisztere, Heiko Maas egy nem a nyilvánosságnak szánt levélében (amelyet a Spiegel szerzett meg) felszólította (!) a Facebookot, hogy nyújtson nagyobb segítséget a hatóságoknak a gyűlölködő hozzászólások szerzőinek felkutatásában (!). Azaz a német hatóságok már nemcsak törölni akarják a dogmákat megsértő tartalmakat, hanem rabosítani akarják az elkövetőket, azaz az eretnekeket. A miniszter követelte továbbá a Facebook képviselőitől, hogy a védett csoportként kezelt menekülteket sértő tartalomra sokkal gyorsabban reagáljanak.

    Túl nagy meglepetésként azért nem okozott ez az ún. német ún. közéletben. (Remélem vették a metapoén-zuhatagot!). A folyamatnak ugyanis már volt előzménye.

    A német igazságügyi miniszter már tavaly szeptemberben felállított egy “gyűlölet elleni munkacsoportot” a Facebook, a Twitter és a Google képviselőivel együttműködve. Egy, amolyan gondolatrendőrséget, amely nagytestvérként figyeli, hogy ki és mit oszt meg a közösségi oldalakon. A cégek pedig vállalták, hogy amennyiben a németországi felhasználók “uszító” tartalmakat tesznek fel, vagy megsértik a dogmákat, akkor azt jelentik, majd a német jogszabályok alapján megvizsgálják, és végleg törlik a virtuális valóságból; a hatóságok pedig bekopognak az elkövetők ajtaján.

    Az elmúlt hónapok során nem egy ilyen eljárás indult az otthonaikban kicsit több sörtől felbátorodott derék német nyuggerek ellen, akik odamerték biggyeszteni egy-egy poszt alá a dogmákat megsértő véleményüket. (Lásd ebben a műfajban utolérhetetlen Kocsis Máté hajnali háromkor kihelyezett kommentjeit!)

    De hogy a sikerekről is be tudjunk számolni, a múlt héten pedig egy egész zárt Facebook csoportot sikerült a rendőrségnek felszámolnia. Ez már valami! Igazi siker a „gyűlöletbűnözéssel” szemben, valódi győzelem a “verbális radikalizmus” ellen!

    Ja, és ha még erre sem kapták volna fel a fejüket az egykori Stasi-ügynökök, akkor arra a hírre, hogy a német hatóságok hivatalosan is feljelentgetésre biztatják a polgárokat, biztos hogy a nyakukba veszik majd a lábukat és rohannak az önéletrajzukkal a megfelelő szervekhez.

    És mi lesz akkor, ha a Facebook a véleményszabadságot választja és nem tartja be a dogmákat? Nos, akkor egyenesen Brüsszelbe viszi Németország az ügyet és majd ott alkotnak uniós jogszabályokat – áll a német propaganda igazságügyi miniszter levelének végén az enyhe fenyegetés, ami jól mutatja, hogy a német kormány miként tekint a közösségi demokrácia játékterére.

    Addig pedig ne felejtsük el: „A négy láb jó, két láb rossz!”

    www.tutiblog.com


    Forrás:flagmagazin.hu
    Tovább a cikkre »