Gondok lehetnek Erdogan diplomájával

Gondok lehetnek Erdogan diplomájával

Igehirdetőket képző intézménybe járt, de egy rendes egyetemi diploma is szükséges volt emellett, hogy az ország élére kerülhessen. Mégsem biztos, hogy a Marmara Egyetemen sikeresen lediplomázott.

Egyre többen vonják kétségbe, hogy Recep Tayyip Erdogan rendelkezik azzal a diplomával, ami szükséges volt elnökké választhatóságához – számolt be róla a Spiegel Online után az AL-Monitor is. A vezető egy középiskolai szintű intézményben tanult igehirdetést, a 70-es és 80-as években pedig az ilyen iskolákat leginkább csak teológiai egyetem követhette. Eddig úgy lehetett tudni, az elnök mégis a Marmara Egyetemen végzett közgazdasági és közigazgatási szakon.

A most szárnyra kelt feltételezések szerint mégsem rendelkezik ilyen diplomával. Így viszont elnök sem lehetett volna, hisz a török alkotmány szabályozza: az ország élén álló személynek diplomával kell rendelkeznie. A szöveg 101-es cikkelye ezt egyértelműen meghatározza.

Az elnök szóvivője, Ibrahim Kalin tagadta a vádakat, közölve, szerinte azok egyszerűen nevetségesek.

A feltételezés egy korábbi bíró, Omar Faruk Eminagaoglu állítása nyomán kapott szárnyra. Ő a bírákból és ügyészekből álló, ismert török szövetség, a YAR-SAV alapító elnöke, ez a csoport pedig kemalista ideológiájáról és az ellenzékhez való kötődéséről vált ismertté. Vele ugyan még nem foglalkoztak, de miután a kurdpárti HDP párt is felkapta a témát, a török Legfelsőbb Választási Tanács végül kiadta az elnök feltételezett diplomájának másolatát. Ezt a HDP közzétette Twitter-oldalán, mire beindultak a találgatások: a papír csak hamisítvány lehet. Erre elég nyomós érvek is vannak: a diplomán az 1981-es év szerepel, amikor Marmara Egyetem sem volt még, sem olyan nevű kar, amin állítólag Erdogan végzett. A Marmara Egyetemet 1982-ben alapították Isztambulban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »