Gigacég volt elnöke hunyt el egy repülőbalesetben

Hét ember meghalt, köztük a világ egyik legnagyobb vasérctermelő vállalatának volt elnöke, amikor lezuhant egy kisrepülőgép a brazíliai Sao Paolóban – közölték brazil hatósági források.

Az egymotoros repülőgép röviddel azután szenvedett balesetet, hogy felszállt a Campo de Marco repülőtérről. A gép eddig ismeretlen okból egy háromemeletes háznak csapódott Sao Paolo Casa Verde című elővárosában, a repülőtértől mintegy háromszáz méterre. A ház lakói a hátsó ajtón át menekültek ki az épületből a felcsapó lángok elől.

A repülő pilótája és a hat utas életét vesztette. A gépen Roger Agnelli, a Vale bányaipari vállalat korábbi elnöke utazott több családtagjával: feleségével, fiával, lányával, menyével és vejével együtt.

A Globonews brazil hírportál értesülése szerint a Comp Air 9 típusú repülőgép Agnelli magángépe volt. A család Rio de Janeiróba tartott.

Agnelli 2001-től 2011-ig tartó vezetése alatt a Vale a világ három legnagyobb bányaipari vállalata közé került. A cégtől való távozását követően Agnelli egy befektetési vállalatot alapított. Sajtóértesülések szerint legutóbb a korrupciós botrányba keveredett Petrobras brazil olajipari óriásvállalat lehetséges következő vezérigazgatójaként került szóba az üzletember neve.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »