Gerinctörés okozta a strandoló kislány halálát

Gerinctörés okozta a strandoló kislány halálát

Gerinctörés okozta annak a 7 éves tordai kislánynak a tragikus halálát, aki vasárnap délután a Hunyad megyei Algyógy egyik strandján vesztette életét, miután a trambulinról a medencébe ugrott.

stranalgyog6y5_b

A Hotnews.ro arról számolt be: a boncolás során egyértelműen kiderült, hogy a kislány gerince eltörött, minden bizonyal a vízbe éréskor, mivel fejjel előre ugrott, a gerincoszlopra pedig nagy nyomás nehezedett. A szakértők olyan sérüléseket találtak, melyek csak akkor következnek be, ha a fej stabil ponttal ütközik.

Az ügyben a Hunyad megyei rendőrség hivatalból bűnvádi eljárást indított gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. A kislány vasárnap szüleivel tartózkodott a strandon, amikor az ugródeszkáról a vízbe ugrott, rögtön utána pedig egy szintén hétéves kisfiú is a medencébe rugaszkodott, és állítólag a kislány hátára ugrott. A szülők azonnal mentőt hívtak, a gyermek azonban a kórházban életét vesztette. A rendőrség vasárnap arról számolt be, hogy kihallgatják a kisfiút, egyelőre nem tudni, hogy ezek után szükség lesz-e erre. A fiú szülei egyébként teljes együttműködésről biztosították a hatóságokat. 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »