Gázvezetéket akartak robbantani az erdélyi HVIM-esek?

A román földgázhálózat egyik fontos vezetékét tervezte levegőbe repíteni a csütörtökön vád alá helyezett Beke István és Szőcs Zoltán segítségével a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) – írja a Maszol.ro a vádiratot áttanulmányozó News.ro-ra hivatkozva.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni román ügyészség (DIICOT) vádat emelt Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője ellen – közölte csütörtökön honlapján az ügyészség.

Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére való felbujtással vádolják.

Mindkét férfi előzetes letartóztatásban várja ügye tárgyalását.

A Maszol.ro azt írja, hogy „a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint az Erdélyt átszelő, Bukarest felé tartó földgázvezetéket akarták levegőbe repíteni egy Kézdivásárhelyhez közeli szakaszon a december elsejei robbantás után.” A vádirat szerint a beszélgetést a HVIM egy ülésén rögzítették.

Az ügyészek azt állítják, hogy a mozgalom más országok szélsőséges csoportosulásaival állt kapcsolatban, ugyanakkor orosz szervezetektől akartak támogatást szerezni. A DIICOT szerint a HVIM tagjai olyan csoportokkal is felvették a kapcsolatot, mint a baszk ETA, az IRA, valamint „Románia számára ellenséges szervezetek”, például a Bolgár Nemzeti Mozgalom vagy a moldovai Nemzeti Demokrata Mozgalom.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »