Gázrobbanás, szögbomba, terroristák, maffia? Elindultak a találgatások, ma kiderülhet mi történt

Gázrobbanás, szögbomba, terroristák, maffia? Elindultak a találgatások, ma kiderülhet mi történt

“Több spekulációt is el tudnék mondani, hogyha  még eredeti foglalkozásomat űzném, és a sajtónak dolgoznék” – nyilatkozta az M1-nek Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az éjszakai robbanásról, aki szerint a helyszínen a robbanás nyomait keresik, a maradványokból meg lehet majd állapítani, hogy egy ember által készített szerkezet robbant vagy baleset történt.

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogyha a rendőrök alaposan átvizsgálják a robbanás környékét, akkor valószínűleg már ma kiderülhet, hogy mi történt.

A szakértő elmondta, hogy az egész esettel kapcsolatban egyelőre csak „spekulálni tud”. Hozzátette ugyanakkor, hogy

furcsa, hogy pont rendőrök sérültek meg, ahogy az is, hogy csak megsebesültek.

A Népszabadság értelései szerint ugyanakkor az egyik rendőrnő a nyakán sérült meg méghozzá súlyosan. Egy 100 méterre lakó fültanú a robbanás után légnyomást érzett. A rendőrség becsöngetett a lap környéken lakó újságírójához, akinek elmondta, hogy tudomásuk szerint szögbomba robbant. Több lap és az MTI is olyan képeket adott közre amelyeken a rendőrség által krétával körberajzolt szögek látszanak az aszfalton.

Emlékeztetnek arra is, hogy a környékbeli  Hallo Bár (ismert sztriptízbár) előtt a ’90-es évek legvégén már robbantottak.

Kívül vagy belül történt a robbanás?

– a találgatásokban ez egy visszatérő kérdés. A lap megjegyzi, hogy egyes feltételezések szerint a két rendőr akkor sérült meg, amikor megvizsgáltak egy gyanús csomagot az épület előtt. Eközben az üzlethelyiség épületét ahol a robbantás történt a tűzoltók kutatják át, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása alatt.

Az Index.hu egyik olvasója azt mondta, hogy hallotta a rendőrök beszélgetését, amiben szó volt egy táskáról, egy taxiautóba befúródott ötvenes szöget is észrevett. A hvg.hu olvasója azt írja, hogy az ingatlan, ahol a robbanás történt, átalakítás alatt volt,  korábban is történt már ott arrafelé gázrobbanás. Már a politika is rácsapott az eseményre: Kakuk György, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja sajtótájékoztatót tart 

“Gyanús Teréz körúti robbantás – Ki állhat a háttérben”

– címmel. A rendőrség pedig a lakosság segítségét kérte.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »