Gazdatanfolyamok Maros megyében

Gazdatanfolyamok Maros megyében

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei szervezete tanfolyamokat indít azoknak a kisgazdáknak, akik az önálló vállalkozás beindításáról, illetve az uniós és állami pályázatokról szeretnének tájékozódni. 

tyuk vn 001_b 

Csomós Attila megyei elnök elmondta, a jelenlegi időszakban még nem veszik annyira szigorúan a szakképesítést szubvencióelnyerési feltételként, ám nagyon közel van az idő, amikor már senki nem juthat pályázati pénzekhez, ha nem tudja igazolni, hogy szakirányú végzettséggel rendelkezik. Ahhoz, hogy valaki önálló mezőgazdasági vállalkozási formát indítson, máris szükséges, hogy az illető ágazatban legyen jártassága, amit bizonyítani is tud – mutatott rá Csomós Attila, az RMGE Maros megyei szervezetének az elnöke.

November 1. után farmerképző tanfolyamokat indítanak állattenyésztő farmerek, illetve zöldség- és gyümölcstermesztők számára. A tanfolyamokra olyan gazdák jelentkezhetnek, akik rendelkeznek saját gazdasággal az említett ágazatokban. A tanfolyamok befejezése és a záróvizsga sikeres letétele után a résztvevők a munkaügyi és az oktatási minisztérium által is elismert szakmai oklevelet kapnak. Beiratkozni a szervezet marosvásárhelyi székhelyén lehet a Csokonai Vitéz Mihály utca 23. szám alatt, munkanapokon 10 és 14 óra között.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »