Gaudi: Miért szükséges a közkegyelem Budaházy Györgynek és 16 hazafi társának?

Kérem, terjesszétek és figyeljétek a Budaházy-justizmord ellen és a hazafiak közkegyeleméért létrehozott közösségi oldal híreit, ahol minden fontos részlet megtalálható erről a döbbenetes ügyről, amelynek során idén augusztus 30-án 17 hazafit első fokon 125 év fegyházra ítéltek törvénytelen módon a bukott Gyurcsány-rendszer koholt bizonyítékai alapján!

Ki gondolta volna, hogy a Gyurcsány–Szilvásy időszakban törvénytelen eszközökkel és módon folyt nyomozás vádképtelen „eredményeire” alapozva az új rendszer ügyészsége emel koncepciós terrorvádat a 2010 előtti politikai ellenállással összefüggésben Budaházy György és 16 társa ellen? (Budaházy két és fél évet ült előzetesben, ebből több időt az új rendszer börtönében.)

Már régen rehabilitálni kellett volna őket, csakúgy, mint minden 2002–2010 között meghurcolt hazafit. A közkegyelem részükre elengedhetetlen, ennek érdekében a Jobbik vezetése részére parlamenti benyújtás céljából már szeptember derekán megküldtem saját közkegyelmi törvényjavaslatomat, amelyet a több száz Kossuth téri tüntető szeptember 17-én egyhangúlag támogatott. A nemrég benyújtott javaslatuk azonban csak enyhítést céloz, ez pedig kevés, bár még ez sem biztos, hogy kormányoldali támogatásra számíthat… Legalább valami történt, és indokolásomból sokat merítettek, de éppen ezen indokok teszik a közkegyelem törvényi útját egyedül indokolttá…

Elfogadhatatlan, hogy amíg Budaházyékat törvénytelenül elítélték, a 2006. őszi rendőrterror felelősei máig büntetlenek.

Budaházyék elítélése hatalmas közfelháborodást váltott ki, amely azóta is tartó igazságtételi tiltakozásokban is testet ölt. Széles körben elterjedt közvélekedés az ítéletet törvénytelennek, az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemiségével és 2010. évi fordulattal összeegyeztethetetlennek, a társadalmi békét aláásónak tartja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megünneplése kiemelt állami és társadalmi érdek, amelyet a Budaházy-justizmord miatti közfelháborodás veszélyeztet, ezért szükséges, hogy az Országgyűlés a közkegyelem alkalmazásával mielőbb éljen ezen ítélet érintettjei és a hozzájuk hasonló módon politikai ellenállás miatt meghurcoltaknak! Ennek érdekében való munkálkodást várunk el minden országgyűlési képviselőtől!

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »