Garantált paradicsom: Allah ügyében ölni és megöletni, illetve emigrálni az iszlám terjesztése érdekében

Mohamed Lahouaiej Bouhlel, a nizzai teherautós dzsihadista esetében azonnal megkezdődött a szerecsenmosdatás, hogy ő nem is volt igazi muszlim, tehát az egész esetnek semmi köze az iszlámhoz.

Egy unokatestvére, Walid Hamou azt nyilatkozta, hogy Bouhlel nem volt vallásos, nem járt mecsetbe, nem imádkozott, nem tartotta be a ramadánt (a böjti hónapot), ráadásul alkoholt ivott, disznóhúst evett, drogot fogyasztott, pedig ezek az iszlámban tiltottak (lásd itt vagy itt.).

Egy szomszédja, Nassim azt mondta, hogy Bouhlel nem volt fanatikus muszlim, ezenkívül alkoholt ivott, lányok után járkált, éjszakai klubokba ment, viszont mecsetbe nem járt, és egyáltalán nem volt vallásos.

Mivel itt a szokásos félrevezetésről van szó, nézzük meg, hogy az iszlám előírásai szerint egy muszlim hogyan juthat a paradicsomba, illetve hogyan kerülhet a pokolba, és milyen két biztos módszer van arra, hogy az első lehetőség történjen vele!

Mint mindig, a két alapelv most is érvényes: a Korán maga Allah szava, ezért azt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet, valamint Mohamed próféta minden muszlim megkérdőjelezhetetlen példaképe, akinek tetteit és tanításait követniük kell.

Allah mérlege, avagy a jó és a rossz tettek aránya

A Korán 21:47 megparancsolja, hogy a Feltámadás (Ítélethozatal) Napján Allah fel fogja állítani az igazság mérlegét, hogy senkivel semmilyen tekintetben ne bánjanak igaztalanul. Ha egy tett még olyan kicsi súlyú is, mint egy mustármag, az is mérlegre kerül, amikor maga Allah elbírálja a dolgot.

A Korán más passzusokban azt is megparancsolja, hogy Allah jobb kéz felé rendezi azokat, akik az iszlám előírásait betartva a paradicsomba (édenkertbe) jutnak, és bal kéz felé azokat, akik azt megszegve a pokolra.

A helyes cselekedetű muszlimok, akik a paradicsomba jutnak, arannyal és ékkövekkel szőtt vánkoson fognak ülni, halhatatlan fiúk szolgálják ki őket olyan borral, amitől se fejfájást nem kapnak, se részegek nem lesznek; lesz ott bőséges, soha el nem fogyó gyümölcs, többek között banán hegyén-hátán, valamint szárnyas, amit csak kívánnak; lesznek különleges, csinos, ragyogó szemű, nagy mellű szűzlányok; nem lesz mocskos fecsegés és locsogás, csak az, hogy „Szalam! Szalam! (Béke! Béke!); lesz nagy kiterjedésű árnyék; lesz állandó vízfolyás.

A bűnösök, akik nem hisznek az iszlám kinyilatkoztatásában (pogányok, zsidók, keresztények stb.), valamint a képmutató muszlimok (akik névleg azok, de ellazsálják az iszlám előírásait), a pokol tüzére kerülnek. Itt tűzből való öltözék kerül rájuk; forró vizet öntenek a fejükre, amitől a belükben lévő dolgok és a bőrük megolvad; vaskampók tartják fogva őket; amikor el akarnak menekülni, visszaűzik őket azzal, hogy „Ízleljétek meg a perzselés kínját!” Ezenkívül Allah leégeti a bőrüket, azután új bőrt növeszt nekik, hogy azt újra leégethesse, és így tovább, és így tovább.

Nyilvánvaló, hogy az a muszlim, aki disznóhúst és alkoholt fogyaszt, nők után fut, homoszexuális kapcsolata van, nem tartja a ramadánt, vagy másféle módon korhely életet él, nagy eséllyel néz annak elébe, hogy amikor eljön a megítélés ideje, Allah mérlege a pokol felé fog billenni. Ha a szóban forgó muszlim ezt biztosan el akarja kerülni, akkor az alábbi két módszer közül választhat.

Garantált paradicsom: Allah ügyében ölni és megöletni

Az egyik módszer a Korán 9:111 által kijelölt út, mely szerint Allah a hívőktől (a muszlimoktól) bizony megvásárolta az életüket és a vagyonukat azért az árért cserébe, hogy az övék lesz a paradicsom. A muszlimok Allah ügyében harcolnak, így ölnek és megöletnek.

Ezt tette Mohamed Lahouaiej Bouhlel, amikor 2016 júliusában a franciaországi Nizzában 84 embert ölt meg teherautójával, 202-t pedig megsebesített. Ezzel felülírta azokat az iszlám előírásai szerinti bűneit, melyeket akkor követett el, amikor disznóhúst és alkoholt fogyasztott, nők után járkált, ellazsálta a ramadánt stb.

Ezt tette Omar Mateen, amikor 2016. júniusában a floridai Orlandóban lévő Pulse nevű buzibárban 49 embert lőtt le, 53-at pedig megsebesített. Még ha Mateen az iszlám előírásai szerint halálos bűnt is követett el azzal, hogy homoszexuális kapcsolata volt (bár az FBI szerint erre nincs bizonyíték), azzal, hogy Allah ügyében ölt és megöletett, bűneinél nagyobb értékű tettet hajtott végre.

Ezenkívül Bouhlel, valamint Mateen terrorizálta a hitetleneket, ami egybeesik Allah parancsolatával (Korán 3:151, 8:12). Ugyancsak egybeesik Mohamed próféta tanításával, hogy ő maga Allah ellenségeinek a szívébe öntött terror által vált győzedelmessé (Bukhari 4.52.220), és hogy semmilyen tettnek nincs olyan nagy értéke, mint a dzsihádnak (Bukhari 4.52.44).

A gépjármű fegyverként való használata sem újdonság azoknak, akik nemcsak néznek, de látnak is.

2010 októberében az Al-Kaida azt javasolta amerikai muszlimoknak, hogy a pick-up-ukat mint a legeslegjobb fűnyírógépet használják Allah ellenségeinek az elgázolására.

2014 szeptemberében Abu Muhammad Al-’Adnani, az Iszlám Állam szóvivője felszólította a muszlimokat, hogy támadjanak rá a nyugatiakra, különösen a franciákra és az amerikaiakra. Ezt adta utasításba: „Ha nem tudtok bombát robbantani vagy lövedéket kilőni, szervezzétek meg, hogy egy francia vagy amerikai hitetlennel egyedül találkozzatok, és egy sziklával zúzzátok be a koponyáját, kaszaboljátok le késsel, hajtsatok át rajta autótokkal, dobjátok le egy szikláról, fojtsátok meg, vagy fecskendezzetek belé mérget. Ne álldogáljatok szerencsétlenül és siralmas módon… Ha erre képtelenek vagytok, égessétek le a házát, az autóját, az üzletét vagy a földjét. És ha még erre is képtelenek vagytok, akkor köpjetek az arcába. (…) Komoly ügy ez, ami előttetek áll, mert az iszlám hit az al-wala wal-bara [hűség a muszlimokhoz, ellenségesség a hitetlenek felé] elven alapszik.”

A 2015 novemberi párizsi támadásokat követően pedig az Iszlám Állam Franciaországból Szíriába ment harcosai ezt üzenték a Franciaországban élő muszlimoknak: „Öljétek meg őket [a hitetleneket], köpjetek az arcukba, és hajtsatok át rajtuk az autótokkal!”

Aki az autóval végrehajtott muszlim támadások teljes listájára kíváncsi, az interneten utánakereshet – én most csak hármat jelenítek meg:

Még 2006 márciusában az iráni származású Mohammed Reza Taheri-azar egy terepjáróval az Észak-Karolinai Egyetemen (UNC) akart szándékosan embereket elgázolni, megsebesítve kilencüket. Tettét a Korán passzusaival igazolta.

2014 októberében Saint Jean sur Richelieu-ben (Quebec, Kanada) egy muszlim áttért két katonát gázolt el.

2015 júniusában Grazban egy Ausztriában élő bosnyák szándékosan a tömegbe hajtott, három embert megölt, azután késsel támadt rá a többi járókelőre és a rendőrökre.

Garantált paradicsom: emigráció az iszlám terjesztése érdekében

A másik módszer a Korán 4:100 által kijelölt út, azaz ha valaki Allah ügyében emigrál, a földön sok lakhelyet fog találni, valamint bőséget, hogy megéljen. Bárki, aki Allahhoz és Küldöttéhez (Mohamedhez) emigrálva elhagyja az otthonát, és a halál legyűri, akkor a megjutalmazása bizonyosan Allahra hárul.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az iszlám naptár kezdete a hidzsrához (emigrációhoz, vándorláshoz) kapcsolódik, amikor is Mohamed próféta híveivel Mekkából Medinába települt át. Ennek kiemelkedő jelentősége volt, mert az iszlám ekkor vált teljessé. Az iszlám ugyanis nem egyszerűen vallás, hanem összetett ideológia, melyben a politikai, a katonai, a büntetőjogi rész ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a vallási rész.

Éppen ezért az, amit manapság látunk, azaz hogy muszlimok milliói útnak indulnak azért, hogy más országokba eljussanak és ott letelepüljenek, nem menekülés, hanem emigráció a próféta szellemiségének megfelelően, az iszlám elterjesztésének érdekében.

Aki segítő kezet nyújt nekik, az vagy hasznos idióta, aki maga alatt vágja a fát, vagy aljas egyén, aki azt hiszi, hogy a muszlimokat felhasználva le tudja rombolni az európai eredetű, keresztény gyökerű civilizációt, hogy utána hatalomra kerüljön. Nos, ez nem fog sikerülni, mert a muszlimok, amint erőre kapnak, mind a hasznos idiótákat, mind a kultúrmarxista felforgatókat a süllyesztőbe fogják küldeni, bár ez minket, az európai civilizáció addigra eltüntetett örököseit nem fogja vigasztalni.

Mi a teendő?

Vegyük a fáradságot családtagjaink és ismerőseink felvilágosítására!

Talán a felvilágosítás után majd nem kell olyan sületlenségeket hallgatnunk, hogy az általuk ismert muszlim szomszéd vagy munkatárs milyen jól beilleszkedett, mert disznóhúst és alkoholt fogyaszt, nőkkel ismerkedik, nincs szakálla, nem jár mecsetbe, és nem hordja magával a Koránt.

Talán a felvilágosítás után majd nem kell olyan szentimentális szipogást hallgatnunk, hogy jaj, a szegény menekültek mennyit szenvedtek, különösen a gyerekek… hogy aztán a „szegény menekült gyerekek” kanadai iskolás lányokat pofozzanak és fojtogassanak.

Nagy valószínűséggel a „jól beilleszkedett muszlim” egyszerűen murunát (rugalmasságot, beolvadást) alkalmaz, hogy a naiv hitetleneket megtévessze, ami egybevág azzal, amire az Iszlám Állam a tagjait és a szimpatizánsait biztatja. Aztán, amikor eljön az idő a csapásmérésre, lesújt. (A megtévesztésről a részleteket lásd legalul, a kapcsolódó anyagban!)

Még ha nem is murunáról van szó, hanem tényleg átadja magát az élet örömeinek, akkor sem tudható, hogy mely ponton érzi majd úgy, hogy bűnei kiküszöbölése végett egy nagy csapást kell mérnie a hitetlenekre.

Párizs, San Bernardino, Brüsszel, Orlando, Nizza, Würzburg… ideje lenne a kígyónak a keblünkön való melengetését befejezni, és ideje lenne nem a hódítók kölykei, hanem a saját gyerekeink miatt aggódni és cselekedni!

Hidra – Kuruc.info

Megtévesztés és rágalmazás az iszlámban, avagy egy eltérő kultúra álarca

Allahu akbar: baltaforgatással hálálta meg a befogadást egy afgán "fiú" Németországban


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »