Galló nagymama

Álmukban sem gondolták volna, hogy egyszer azok fognak ellenük a leghevesebben lázadozni, akiktől erre a legkevésbé számítottak: a békés, türelmes pedagógusok. Álmukban sem gondolták volna, hogy azok, akiknek a száját a “rendszerváltás óta nem látott” béremeléssel, életpálya-modellel próbálták eddig többé-kevésbé sikeresen befogni, nem tűrik tovább, hogy már-már félfeudálissá züllesztett állapotok között, a helyi Klik-királyoktól befenyítve, silány egyentankönyveket használva arra legyenek kötelezve, hogy diákjaikból önálló gondolkodással nem bíró, de a nemzethez (magyarul: az Orbán-rezsimhez) hű alattvalókat neveljenek.

Nem hitték – sőt, talán még ma sem hiszik -, hogy lenne félnivalójuk a pedagógus szakszervezetektől, a kedves, “nagymamás” Galló Istvánnétól vagy a harciasabb, ám szerintük ártalmatlan Mendrey Lászlótól. Amelyik kutya ugat, az nem harap, gondolják, és ebben megerősíti őket az is, hogy az őket védő sztrájktörvényt is gond nélkül lenyomhatták mindenki torkán, a szakszervezetek pedig ma is az általuk diktált játékszabályok szerint játszanak. “Táncolni mindenkinek szabad” – hangoztatják a NER-társak, arról viszont nem beszélnek, hogy ezt csak gúzsba kötve lehet megtenni. A szakszervezetek pedig táncolnak is, nyaktól bokáig kötélben, melynek végét a hatalom urai rángatják.

Tehetnének mást? Tehetnének. Lerázhatnák magukról a köteleket és jól odacsaphatnának, ehhez viszont arra van szükség, hogy ha nem is az egész társadalom, de legalább a pedagógusok nagy többsége mögéjük álljon. Mögéjük áll? Nem. A szakszervezetek tagsága is csak a tanártársadalom néhány százalékát teszi ki. Az a példátlan összefogás, ami most az orbáni oktatáspolitika elleni tiltakozásokban kialakult, még mindig nem elég ahhoz, hogy a jelenlegi, “köznevelésinek” nevezett rendszer alapjainak teljes újraformázására kényszerítse a hatalmat. Arra viszont elég volt, hogy a kedves, sokat tűrő pedagógusok a kormány álomvilágában rémtanárokká változzanak. (…)

Juhász Dániel: Rémtanárok


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »