„Fulladna bele!” – Shane, Katinka kőkemény trénere

Riport a Tusup–Hosszú párosról, amelyben megszólal após, volt edző és egy korábbi edzőpartner is.

Rio: melyik magyar mikor látható?

Bonyolultnak igen, de egészségtelennek nem tartja férjével való kapcsolatát Hosszú Katinka. Kettejükről terjedelmes riportot közölt a rangos The New York Times, amit a hazai sajtóban elsőként a HVG online kiadása szemlézett. A lap a riói olimpia előtt hosszú írást közölt arról, hogy Shane Tusup edzőségével Hosszú hogyan tudott előrelépni a londoni olimpia után, és hogyan változott meg a személyisége is. Szó esik Tusup sokak által kifogásolt edzői módszereiről és viselkedéséről, illetve idézték Hosszú Katinka édesapját is, aki kiállt veje mellett. Lássuk a részleteket!

Dühkitörések

„Inkább maradna a vízben és fulladna bele”, ezt adták Shane Tusup szájába a The New York Times forrásai egy áprilisi arizonai versenyen, ahol Hosszú Katinka 200 méter vegyesen és háton sem állt dobogóra. Azt beszélik, Tusup nyilvánosan szidalmazta Katinkát, aki viszont rá sem nézett. Egy másik, indianapolisi versenyen decemberben videóra vették Tusupot, ahogy a Hosszú szereplése miatti dühkitörésében eldobja a sapkáját és belerúg a hirdetőpalánkba. Josh Prenot amerikai úszó, aki a felvételt készítette, a Twitteren azt írta, mindenki élvezte az ominózus futamot, kivéve „ezt a srácot”. „Hűtsd le magad, ember” – tanácsolta Tusupnak.

Tusup keménysége a legjobb teljesítményhez kell

Az olimpiai érmes Jessica Hardy – aki korábban együtt edzett Hosszúval Los Angelesben – úgy fogalmazott, hogy látott már kemény edzői viselkedést, de Tusup szintet lépett, és már-már ijesztő. Hardy egyébként 2013 óta nem beszél Hosszúval, miután Tusup eltanácsolta tőle, mondván, elvonja a figyelmét.

 

Az após kiáll Tusup mellett

„Edzőként elég kemény” – értékeli a férjet a lapnak maga Hosszú Katinka, aki szerint Shane otthon „szuperédes, szerető és nagyon vicces”. Szerinte a férj-edző felállás mindenképpen nehéz, de megéri. Katinka édesapja is kiáll Tusup mellett. Hosszú István szerint lánya és Tusup szeretik egymást, működik a kapcsolatuk, „akkor pedig miért ne” dolgoznának együtt. Szerinte Katinka első edzője, a nagypapája is ilyen kemény volt, szintén ugye családtagként.

Shane és Katinka: klór és víz

A The New York Times az úszó és a férj-edző kapcsolatát a medence vizéhez és a klórhoz hasonlította, egyiket sem nagyon lehet megtalálni a másik nélkül. A terjedelmes írás részletesen ír kettejük közös éveiről és arról is, Katinkából lépésről lépésre hogyan lett Iron Lady. Felidézték, hogy Tusupot 2012-ben kérte fel Hosszú, hogy legyen az edzője, miután a nagy nyomás miatt nem tudott érmet szerezni a londoni olimpián. Azóta az úszótársak szerint Hosszúra rá sem lehet ismerni, nőtt az önbizalma, férje rengeteget javított a technikáján, a korábbiakhoz képest sokat gyúr az edzőteremben, hozza az eredményeket, és a riói olimpián két számban is komoly esélyei vannak. Tusup módszere szerint érdemes többet versenyezni, mint edzeni, ráadásul ez anyagilag is jobban megéri a pénzdíjas versenyek miatt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »