Friss infók a francia lányt brutálisan megerőszakoló néger állatokról

Három illegális migránst vettek őrizetbe a párizsi rendőrök – a vádak szerint múlt vasárnap megerőszakoltak egy 19 éves lányt. A lányra meztelenül, megkötözve találtak rá egy az Eiffel-toronyhoz közeli bokorban. A migránsok randevúra csalták el a lányt – a lány azt hitte, hogy azzal a 17 éves tunéziai fiúval levelezik, akivel már korábban is találkozgatott. Ehelyett valami teljesen más várt rá – írja a Daily Mail.

„Kellemesen meleg este volt, azt hitte, szőlőt és epret fog eszegetni, közben pedig kólát iszik. Ehelyett megtámadták” – mondta egy névtelenséget kérő forrás.

A három algériai férfi megragadta a lányt, és egy bokorba ráncigálták, ahova leterítettek egy takarót. A lányt megverték, a száját kipeckelték, a kezeit és a lábait is megkötözték. Ezután mindhárman megerőszakolták.

Hétfőn korán reggel egy futó pár lett figyelmes a bokorból érkező tompa zajra – egy meztelen, zokogó, sokkos állapotban lévő lányt találtak az ágak alatt. Az áldozatot kórházban kezelték, szakemberek segítik a felépülését.

A rendőrök egy külkerületi hotelban fogták el a migránsokat, akik épp Németországba akartak szökni. Egyiküknek sem voltak papírjaik, mindegyikük 17 éves tunéziainak vallotta magát, de mint kiderült: mind algériaiak, és jóval idősebbek. Az erőszakot is tagadták, állításuk szerint a lány mindhármukkal le akart feküdni.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »