Friss havon a felszálló madár

Tíz éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András Herder- és Kossuth-díjas író. Ravatalánál, a marosvásárhelyi Vártemplomban Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke úgy emlékezett: Sütő András „világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is”. Az idén szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor pedig arról beszélt a tíz évvel ezelőtti gyászszertartáson, hogy bár az írót fiatal- korában megérintette a szocialista romantika, később mégis „megtörtént a felébredés”. Sütő önkéntes feltámadása pedig „az egész Kárpát-medencei magyar irodalmat megélénkítette”.

 1927–2006 Fotó: Farkas Tamás / MTI  

Sütő András 1927. június 17-én született a mezőségi Pusztakamaráson. A kolozsvári református kollégiumban tanult. Később rendezőnek készült, ám felsőfokú tanulmányait megszakítva lapszerkesztőnek állt: előbb a Falvak Népe, majd a marosvásárhelyi Igaz Szó munkatársa lett.

Az ötvenes években karcolatai, színpadi játékai láttak napvilágot. 1965-től ’77-ig parlamenti képviselő, 1974 és ’82 között pedig a Romániai Írószövetség alelnöke volt. Ebben az időszakban számos irodalmi körúton vehetett részt: járt Olaszországban, Iránban, az NDK-ban, Kanadában, az Egyesült Államokban.

1970-ben jelent meg az Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye, amelyet a szakemberek Sütő írói és közéleti kijózanodásának szépirodalmi betetőzéseként értelmeztek. Az önvizsgálat – Elek Tibor irodalomtörténész szerint – felszabadította az alkotói energiákat, amelyek a következő tíz év remekműveihez vezettek. Ekkor jelent meg az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel és A szuzai menyegző.

Sütő András mindvégig nyíltan kiállt az erdélyi magyarság egyenjogúságáért, az anyanyelvi oktatás és a nyelvhasználati jogok mellett. Írásban és szóban egyaránt felemelte szavát a nemzetiségi jogfosztások ellen. 1980-tól színdarabjait letiltották, könyvei megjelenését a cenzúra nem engedélyezte. Művei innentől Magyarországon láttak napvilágot. Advent a Hargitán című darabjának 1986-os budapesti bemutatója komoly diplomáciai vihart kavart. Az Álomkommandó egy évvel későbbi premierjét követően fokozódtak a Sütő elleni indulatok, lakását és munkahelyét lehallgatták, az írót folyamatosan zaklatták, többször halálosan megfenyegették.

1990. február 10-én Sütő hívó szavára Marosvásárhelyen százezres tömeg tüntetett némán az anyanyelvi oktatásért. Március 19-én a Vatra Romaneasca román soviniszta szervezet buszokkal szállította a magyar többségű városba a környékbeli románokat. A felhergelt tömeg megrohamozta az RMDSZ-székházat, ahová Sütő András hetvennégy társával együtt menekült be. Az írót súlyosan bántalmazták, egyik szemét elvesztette, több bordája eltört. Budapesten, majd Amerikában kezelték.

A kilencvenes évek első felében a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnöke volt. 1998-ban mutatták be a Balkáni gerle című darabját Budapesten. 2005-ben A Hét című marosvásárhelyi hetilapban komoly vita bontakozott ki az író örökségéről és annak feldolgozásáról. Sütő András hosszú betegség után Budapesten hunyt el. Szülőfalujában tavaly adták át felújított emlékházát, a Marosvásárhelyre tervezett szobrára azonban még jó darabig várni kell.

Az író 1992-ben egy irodalmi esten így foglalta össze munkásságát: „Ha igyekezetemnek és álmatlan éjszakáim írott gyötrelmeinek csak oly zsenge nyoma, emléke marad bár, mint friss havon a fölszálló madáré: ez talán már mentség arra, hogy kis ideig én is itt voltam […] egy térkép mögé kényszerült Nagyfejedelemségben, amelyet oly sokszor jártunk be közösen az emberi igazság, méltányosság, a félelem és megaláztatás nélküli élet vágyának, az emlékezés örök jogának álomfogatán. Jó éjszakát!”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »