Franciaország zörgős pofonnal küldte haza Izlandot

Franciaország zörgős pofonnal küldte haza Izlandot

Ennek is el kellett jönnie, Izland tündérmeséje véget ért. Az Eb-házigazda Franciaország valóságos gólfesztivált rendezve tette ki Izland szűrét az Eb-ről. Aki viszont továbbra is kis csapatnak akar szurkolni, megteheti!

Ment a fogadkozás francia részről az Izland elleni Eb-negyeddöntő előtt: ők bizony nem jutnak Anglia vagy Belgium sorsára, akik toronymagas esélyesként kiscsapattal szemben véreztek el. Volt is oka ennek, hisz éppen a szigetországi kicsik búcsúztatták el Angliát a franciaországi foci-Eb előtt. Ráadásul ugye éppen Izland ellen kellett megküzdenie Franciaországnak, amely sok arcát megmutatta már a kontinenstornán, de a magabiztos, hatékony, felszabadult, hozzá méltó futballal eleddig adós volt.

Hogy aztán a Stade de France-ban lejátszott mérkőzésen minden, de minden összejöjjön neki. Bár a 3. perc végén még Gylfi Sigurdsson révén a „vendégeké” volt az első kísérlet, Payeték azonnal a kezükbe kapták a kezdeményezést, és bár a 12. percben még viszonylag a semmiből szereztek vezetést – Evra passzolt a védők mögé, Giroud pedig könyörtelenül kihasználta Halldórsson kapus széles terpeszét (1-0) –, ezután nagyon gyorsan eloltották az izlandi reménykedés pislákoló mécsesét a franciák.
………… by fantasticfootball

A 20. percben Griezmann végzett el szögletet, és a magas védők közt is Pogba ugrott a legmagasabbra, és belőtte (befejelte) a sokat sejtető másodikat: Izland még egyik mérkőzésén sem kapott 1-nél több gólt.
Paul Pogba Goal HD – France 2-0 Iceland 03.07… by peralexpaul

A harmadik találatra, ami mindent eldöntött, a félidő hajrájáig várni kellett, ekkor egy végletekig kijátszott akció végén Payetre jutott ki a lövőhelyzet; ezúttal nem a szokásos jobbal, hanem bal belsővel lőtt takarásból, és igen pontosan tette, a bal alsóba zúdította a labdát (3-0).
3-0 Dimitri Payet Goal – France 3-0 Iceland by officialgoal

Hogy semmilyen kérdés ne maradjon a második félidőre, még Griezmann is alábökött amolyan Stieber-módjára egy felé szálló labdának. (4-0)

Antoine Griezmann Goal HD – France 4-0 Iceland… by football-time

A félidőre a távozó Lagerbäck kapitány szerkezetet váltott, de csak a franciák kedvetlenségén múlott, hogy nem születtek egyelőre további gólok. Igen ám, de az 56. percben Sigthórsson betalált, és rohantak a labdával a kezdőkörbe…
Kolbeinn Sigthorsson GOAL – France 4-1 Iceland… by football365life

…de csak azért, hogy ugyanígy tehessenek Giroud 3 perccel későbbi gólja után, amivel már 5-1 volt az állás.
Olivier Giroud SUPER GOAL – France 5-1 Iceland… by football365life

Hogy ne a magyar-portugál legyen a leggólgazdagabb Eb-meccs, arról Bjarnason tett, Evrától elszabadulva fejelt gólt a nem különösebben éles Llorisnak.
Birkir Bjarnason Goal HD – France 5-2 Iceland… by fantasticfootball

De ha már Evra szóba került, leleményes gólpassza mellett azt is ki kell emelni róla, hogy Kuipers bíró nem vette észre egy nyilvánvaló kezezését a tizenhatoson belül a 64. percben, ami természetesen nem befolyásolta a párharc kimenetelét, csak ha már azon gondolkodunk, kik kaphatják az Eb-döntőt, Kassai Viktor sokkal magabiztosabb és jobb szemű volt a német-olaszon, mint Kuipers ezen a jóval könnyebb összecsapáson.

Izland tündérmeséje tehát véget ért, Franciaország pedig készülhet a világbajnok Németország elleni elő-(re hozott) döntőre 7-én, 9-kor, Marseille-ban. A másik elődöntőre egy nappal korábban kerül sor Portugália és Wales között, Lyonban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »