Fortuna Liga: Második mérkőzésén sem tudott nyerni a DAC (videó)

Vasárnap este a szlovák élvonalbeli bajnokságban a DAC kerületi rangadót játszott Nagyszombatban. A dunaszerdahelyiek a szezon második mérkőzését sem tudták megnyerni, pedig vezettek a rivális otthonában.

 

Az első negyedórában inkább a középpályán folyt a játék. Az első komoly gólszerzési lehetőségből a vendég DAC szerzett vezetést. A 13. percben egy remek támadás után Štepanovský ugratta ki Erik Pačindát, aki nem hibázott és a nagyszombati kapuba lőtt. 0-1!

 

A hazaiak a gól után komoly erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, ami 5 perc alatt sikerült is. A 18. percben Jirka baloldali beadására Eder érkezett remek ütemben és a kapuba bólintott. 1-1! A 29. percben egy komoly DAC lehetőség maradt ki, Huk passzát követően Šabala alig lőtt a kapu mellé.

 

A 33. percben aztán jött a mérkőzés egyik legvitatottabb szituációja, ami után a játékvezető a fehér pontra mutatott a hazaiak javára. A büntetőt Paukner kíméletlenül a léc alá vágta, Tofiloski kapusnak esélye sem volt a hárítására.

 

A második félidőben több gólszerzési lehetősége is volt a DAC-nak, de gólt nem sikerült szerezniük. Az előző forduló hőse, Vida Kristopher ezúttal kezdő volt, az 57. percben a magyar középpályást Polievka váltotta, aki majdnem nyerő húzásnak bizonyult. Lövése a 62. percben centikkel kerülte el a bal kapufát.

 

A 75. percben a nagyszombati gárda végleg eldönthette volna a mérkőzés sorsát, azonban Tofiloski ezt másképp gondolta és bravúrral hárította  Tambe próbálkozását. A mérkőzés további részében komoly lehetőség nem adódott egyik gárda előtt sem, így a kerületi rangadót Nagyszombat együttese nyerte 2:1 arányban.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

Nagyszombat – DAC 2:1 (2:1)
Helyszín: Stadion Antona Malatinského (Trnava), 6193 néző Vezette: Pavlik
Gólszerzők: Edson (18.), Paukner (33.) ill. Pačinda (13.)
Sárga lap: Edson (54.), Mikovič (68.) ill. Michalík (32.), Pačinda (40.), Ljubicic (42.), Németh Zsolt (65.), Polievka (88.)

Nagyszombat: Jakubech – Kadlec, Greššák, Hladík, Horník – Oravec (Sloboda, 57.), Edson – Gagnon, Košťál (Mikovič, 46.), Jirka – Paukner (Tambe, 72.)

 

DAC: Tofiloski – Štepanovský, Michalík, Kwin, Németh Zsolt – Ljubicic – Vida (Polievka, 57.), Huk (Černák, 46.), Ľupták, Pačinda – Šabala (Sabler, 82.)

 

 

A Fortuna Liga, 2. fordulójának eredményei:

 

Podbrezova – Myjava 0:0

Trenčín – Senica 3:0

Žilina – Ružomberok 3:2

Slovan Bratislava – Zlaté Moravce 3:2

 

Kép forrása: fcdac.sk

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »