Fontosabb a bevándorló, mint az őshonos kisebbség?

Az Európai Unió különböző jelentései nagyobb figyelmet fordítanak a nemrég érkezett bevándorló csoportokra, mint az őshonos kisebbségek jogi helyzetének tárgyalására – kifogásolta Sógor Csaba EP-képviselő azon a meghallgatáson, amelyet az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) tartott a napokban az alapvető emberi jogok védelmének 2015-ös helyzetéről. 

sogor_ep8_b

Az RMDSZ-es politikus felháborodásának adott hangot az EU alapjogi ügynökségének jelentése kapcsán, amely úgy fogalmaz: a rendelkezésre álló adatok hiányosak és elégtelenek ahhoz, hogy valós képet nyújthassanak a kisebbségek hátrányos megkülönböztetéséről. A képviselő szerint körbe kell nézni a tagállamok háza táján az ilyen jelentések összeállításakor, mert a jogsértések tetten érhetők.

„Az, hogy csökkent az érdeklődés a nemzeti kisebbségek jogai iránt, nem a konkrét adatok hiányán múlik, hanem a politikai akarat hiányának következménye” – idézte a képviselő közleménye Sógort. Szerinte amíg vannak olyan tagállamok, amelyek tagadják a kisebbségek létezését, nem beszélhetünk hatékony jogvédelemről az Unióban, emiatt szükség van egy, az alapvető jogokat hatékonyabban biztosító mechanizmus kidolgozására.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »