Folytatódhat a Kolozs megyei integrált hulladékkezelő megépítése

Elhárult az utolsó adminisztratív akadály a Kolozs megyei integrált hulladékkezelő központ kivitelezése elől, ugyanis senki nem fellebbezett a szeptemberben lezárt közbeszerzési eljárás ellen a megadott határidőig – közölte a Krónikával Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke.

Az elöljáró ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: ez nem jelenti azt, hogy a munkálatok azonnal folytatódnak, a következő lépés ugyanis a szerződés aláírása a kivitelezővel. Vákár szerint erre néhány napon belül sor kerül. A licitet egyébként a piteşti-i Kranz Eurocenter építkezési cég és a bukaresti Energetikai Tanulmányok Tervezőintézete (ISPE) alkotta konzorcium nyerte meg.

Az erdőfeleki beruházás 111 millió lejbe (24 millió euró) kerül általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül. A hulladékkezelő központ uniós finanszírozásból valósul meg, a támogatás utalásáig pedig a megyei önkormányzat biztosítja a szükséges összeget. A létesítmény építését két éve a munkálatok gyatra minősége miatt kellett leállítani, így a projekt rég kifutott a határidőből, ami eredetileg 2015 vége volt. Alin Tişe megyei tanácselnök korábban hangsúlyozta: semmit nem bíznak a véletlenre, ugyanis folyamatosan ellenőrizni fogják a kivitelezést. Amikor 2011-ben elkezdték tervezni a központot, a beruházás teljes értéke még 255 millió lej volt áfa nélkül – emlékeztetett nemrég Diana Coman korábbi projektfelelős.

Az összegből nemcsak a telepet építették volna meg, hanem három ideiglenes tározót is kialakítottak volna, a központhoz vezető utat is ebből valósították volna meg. A tavalyi év végére viszont csak az ideiglenes tározók készültek el, így a megye elveszítette a 2011-es uniós finanszírozást, a beruházásról viszont szerencsére nem kellett lemondania, ugyanis végül a 2014–2020-as ciklusban az ország rendelkezésére bocsátott alapokból állják a költségeket.

Kiss Előd-Gergely
kronika.ro


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »