Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága

Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága az amerikai választópolgárok körében – derült ki újabb közvélemény-kutatásokból.

A demokraták elnökjelöltjének támogatottságáról naponta tesznek közzé felméréseket, és az eredmények folyamatos erősödést jeleznek. A CNN/ORC felmérése szerint Clinton kedden már 9 százalékponttal vezetett republikánus párti vetélytársa, Donald Trump előtt (az előbbit a megkérdezettek 52, ez utóbbit a 43 százaléka támogatta). Előző nap még hat százalékpontos volt a különbség Clinton javára.

Kedden délelőtt a Clinton-kampány törzse közleményben hozta nyilvánosságra, hogy egyedül júliusban 90 millió dollár felajánlás, támogatás érkezett a kampány számlájára, s ennek fele új adományozóktól érkezett. A 90 millió dollárból hatvanhárom milliót közvetlenül Clinton kampányára ajánlottak fel, a többi pénz pedig a többi demokrata párti képviselő-, illetve szenátorjelölt kampányát segíti.

Kedden reggel Richard Hanna New York-i republikánus képviselő bejelentette, hogy a novemberi elnökválasztáson Hillary Clintonra voksol majd. Ő az első republikánus politikus, aki “átszavaz” a demokratákra. Hanna már korábban jelezte, hogy valószínűleg nem szavaz saját pártja elnökjelöltjére, Donald Trumpra, de a New York-i Syracuse városának lapjában kedden megjelentetett vezércikkében leszögezi: végérvényesen döntött és Clinton mellé áll. “Számomra nem elég, hogy egyszerűen ne értsek egyet Trump megjegyzéseivel, úgy gondolom, hogy ő alkalmatlan az elnökségre”.

Hanna bejelentésére egy nappal azt követően került sor, hogy Donald Trump az ohiói Columbusban kampányolva Hillary Clintont “ördögnek” nevezte és kijelentette, hogy szerinte a novemberi elnökválasztást “elcsalhatják”.

Hétfőn Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke arra figyelmeztetett, hogy néhány republikánus politikus a demokratákkal kacérkodik.

Rovatok: KülföldTelepülés: USACímkék: Hillary Clinton, népszerűség, amerikai elnökválasztás, elnökválasztás, külföldForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »