Fölszállott a páva 2017: Ma este jön a második elődöntő

Fölszállott a páva 2017: Ma este jön a második elődöntő

A Fölszállott a páva második elődöntőjét november 24-én sugározza a Duna. A pénteki megmérettetésen, három határon túli induló is versenybe száll.

 

A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny területi válogatói, és első elődöntője után a nézők a második élő adásba kapcsolódhatnak be.

 

„Figyelemreméltó, hogy az alapfokú művészeti intézményekben mintegy háromszázezer fiatal foglalkozik énekkel és tánccal – osztja meg gondolatait az első elődöntő szünetében Dr. Balogh Júlia, a verseny egyik megálmodója, a válogatók zsűritagja. – E lelkes fiatalok munkájának gyümölcse beérett. Az öt év alatt látottak nyomán, már semmin sem lepődöm meg, az összes most induló is nagyon magas színvonalú produkciókkal lepte meg a közönséget.”

 

Szöllősi Katalin, forrás: MTVA

 

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában pénteken a tizenkét továbbjutó között, ezúttal külhoni indulókkal is találkozunk. Mindhárman a mikházi válogatóból érkeztek.

 

A marosvásárhelyi Szöllősi Katalin valódi lokálpatrióta, szereti városa minden szegletét. A magyar szecesszió gyöngyszeme, a Kultúrpalota különösen kedves neki. Missziónak tekinti az éneklést, s minél több emberrel kívánja megszerettetni a népdalt. A versenysorozaton elért sikerét látva, most lesz is rá alkalma.

 

Kalotaszeg Legénytársulat, forrás: MTVA

 

A mérai Kalotaszeg Legénytársulat Kós Károly hazájából érkezik, a népzene a tagok vérében van, gyermekkoruk óta ropják Kalotaszeg táncait. Mindnyájan a kincses városban, Kolozsváron tanultak, s tudásukat a kolozsvári és kalotaszegi köz- és kulturális életben kamatoztatják.

 

Szamosújvár, a nagy múltú erdélyi örmény település a magyarság szempontjából már szórványnak számít. A háromezer fős magyarság kulturális életében – igazi összetartó erőként – nagy szerepet játszik az Ördöngös Zenekar. A válogatón látott míves produkciójuk nyomán, pénteken is esélyesként léphetnek színpadra.

 

Ördöngös zenekar, forrás: MTVA

 

Az elődöntőket négy, egymást követő pénteken sugározza a közmédia. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a négy kategória győztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

Adás: 2017. november 24., péntek (Duna 20.25)   

Az adások megtekinthetők: www.mediaklikk.hu/pava

 

Körkép.sk/Duna MSZ sajtóhír

Nyitókép: mediaklikk.hu/archív

The post Fölszállott a páva 2017: Ma este jön a második elődöntő appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »