Földi szerint ez mentette meg Erdogant

Profi, kétlépcsősnek tervezett akció lehetett, ám a puccsisták nem számítottak arra, hogy az államfő odadobja majd koncként a tömeget, amelyre viszont nem akartak lőni – mondta a biztonságpolitikai szakértő az M1-en.

Földi László szerint a péntek esti törökországi puccskísérlet nem egy amatőr, hanem egy jól megtervezett, ám kétlépcsős akció lehetett. Egy szűkebb katonai egység az éjszaka profi módon, szabályosan megszállta a kulcsobjektumokat, logisztikai rendszereket, blokkolta a kommunikációt, a hadsereg nagyobb része pedig akkor csatlakozott volna, ha Erdogant sikerül vagy elfogni, vagy kiűzni az országból, és a katonák azonnal átadták volna a polgári ideiglenes kormánynak a vezetést – fejtette ki Földi.

A puccsisták azonban nem számítottak arra, hogy az államfő – kihasználva a mobiltechnológiát is – gyakorlatilag odadobja koncként a katonák elé a fegyvertelen tömeget, amelyre viszont nem akartak lőni, és végül ez menthette meg Erdogant – értékelte az eseményeket az M1 esti műsorában a biztonságpolitikai szakértő. Ha ugyanis a tankokból a tömegre lőnek, polgárháború alakulhatott volna ki, amely nagyon sok civil áldozattal járt volna, ezt azonban a puccsisták nyilvánvalóan szerették volna elkerülni, arra pedig – tette hozzá – nagyon kevesen számítottak, hogy egy felelős vezető képes az utcára küldeni szinte védtelen embereket a tankokkal szemben.

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »