„Földbe döngölnék” a külföldi vásárlókat

„Földbe döngölnék” a külföldi vásárlókat

A szaktárca azt szeretné elérni, hogy legtöbb 50 hektár termőföldet vásárolhassanak ezentúl a külföldi állampolgárok Romániában. Ehhez azonban a kataszteri felmérések befejezésére lenne szükség.

terulet_b

A mezőgazdasági minisztérium által előkészített új törvénytervezet szerint legtöbb 50 hektár termőföldet vásárolhatnak ezentúl a külföldi állampolgárok Romániában – jelentette be Achim Irimescu tárcavezető. Az agrárminiszter elmondta, a jogszabálytervezetet úgy akarják kidolgozni, hogy ne sértse meg az európai uniós előírásokat, és emlékeztetett, Bulgária hasonló korlátozást vezetett be pár évvel ezelőtt, az EU azonban a törvény visszavonását kérte.

Achim Irimescu úgy látja, egy ilyen törvényt kizárólag a mezőgazdasági területek kataszteri felmérésének befejezése után lehetne alkalmazni. Emlékeztetett, a kormány sürgősségi rendeletet fogadott el annak érdekében, hogy felgyorsítsa ezt a folyamatot. Az intézkedés értelmében az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) 90 millió eurót oszthat szét az önkormányza­tok között, hogy az érintett településeken egységesen oldják meg a telekkönyvezés problémáját.

A mezőgazdasági miniszter rámutatott: a kormánynak a francia földtörvényt kellene alapul vegye, amely kiállta az uniós jogi próbákat, de erős állami földpiaci jelenlétet valósít meg, és nem kedvez a nagybirtokoknak. Míg azonban Franciaországban minden négyzetcentiméternyi mezőgazdasági területről részletes kimutatást vezetnek, Romániában az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség májusban még arról beszélt, hogy az ország termőföldjeinek alig 14 százaléka került be a hivatalos ingatlan-nyilvántartásba.

Az elmúlt időszakban egyébként több szakember is rámutatott arra, hogy a kataszteri felmérések csigalassúságú üteme hátráltatja a romániai mezőgazdaság fejlődését. A Kárpátokon túli, rendkívül foghíjas kataszteri nyilvántartás jellemezte megyékben a mezőgazdasági területek ára is alacsony szinten maradt, ezzel magyarázható, hogy a külföldiek hatalmas területeket vásároltak meg az országban.

Mihai Anghel, a gabona- és takarmányfélék külkereskedelmi forgalmazására szakosodott Cerealcom vezérigazgatója korábban azt mondta, a jelenséget csak akkor lehet visszaszorítani, ha a mezőgazdasági területek ára eléri az európai átlagot, erről azonban csakis a kataszteri felmérések befejezése után lehetne beszélni. Az amszterdami Transnational Institute tavalyi, az Európai Parlament mezőgazdasági szakbizottsága számára készített tanulmánya egyébként arról tanúskodik, hogy Románia az EU-ban első helyen áll a külföldiek által birtokolt földterület nagysága tekintetében. A jelentés szerint az ország termőföldjeinek immár mintegy negyven százaléka került idegenek kezére úgy, hogy a külföldi földvásárlásokat tiltó moratórium 2014-ben járt le. Ezek tíz százaléka pedig nem uniós állampolgár, hanem többnyire közel-keleti, elsősorban arab befektető.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »