Fokozódik a feszültség a spanyol és katalán kormány között

Fokozódik a feszültség a spanyol és katalán kormány között

A katalán kormány csütörtökön közölte Madriddal, hogy mostantól nem küld heti pénzügyi beszámolókat kiadásairól, hanem havi rendszerességgel továbbítja azt.

Ez azt jelenti, hogy a referendumig nem adnak több jelentést arról, hogy költenek-e közpénzt a voksolás megtartására. Pedig a spanyol kormány épp ennek ellenőrzése miatt kötelezte július végén Katalóniát a hetenkénti elszámolásra, és annak megtagadása esetén komoly pénzügyi szankciókat helyezett kilátásba.

A spanyol állami posta csütörtökön e-mailt küldött minden egyes fiókjának, hogy az alkalmazottak tartózkodjanak a népszavazáshoz kapcsolódó küldemények kézbesítésétől. A cég emlékeztetett arra, hogy a népszavazás felfüggesztése miatt jogsértést követhetnek el, ha közreműködnek az előkészítésben.

A posta így nem kézbesíti azt az 55 ezer értesítőt sem, amelyben a katalán kormány a szavazatszámláló bizottságok tagjait tájékoztatja arról, hogy kisorsolták őket erre a feladatra.

A több ezer szavazókörbe, a 70 év alatti választásra jogosult közül kiválasztott közreműködőknek kötelező a részvétel. Maranio Rajoy spanyol miniszterelnök szerdán úgy nyilatkozott, hogy ha valaki kap ilyen felhívást, ne menjen, mert törvénysértést követ el.

A spanyol csendőrség szerda este bírói végzéssel záratta be a katalán népszavazás hivatalos weboldalát, amely nem sokáig maradt elérhetetlen. Carles Puigdemont katalán elnök maga tette közzé Twitter-oldalán két új weboldal címét, amelyeken ugyanaz a tartalom érhető el.

A WikiLeaks-alapító Julian Assange nem sokkal ezután szintén a Twitteren azt írta: „sok tapasztalatunk van az önkényes cenzúra megállításában, örülök, hogy segíthettem megvédeni a népszavazási weboldal közlési jogait.” Assange – akit Svédországban nemi erőszakkal gyanúsítottak, ezért 2012-ben Ecuador londoni nagykövetségén keresett menedéket, és ahol azóta is él – már korábban kifejezte szimpátiáját a függetlenségi referendummal.

Megosztott egy 1989-es fotót a kínai Tiananmen téren felsorakozó tankokról azzal a kommentárral: „Spanyolország, ez nem fog működni Katalóniában. A katalán népnek joga van az önrendelkezéshez. A letartóztatások csak egységesítik és megerősítik őket”.

A felfüggesztett referendumot megelőző választási kampány szeptember 15-én veszi kezdetét, a katalán kormány csütörtök este, Tarragonában készül a kampánynyitó rendezvényére. Az eseménynek helyt adó Tarraco Arena vezetését a spanyol kormány figyelmeztette: bűncselekménynek minősülhet, ha engedélyezik a kampánynyitó megtartását.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »