Fodor: az európai értékeket próbáltuk képviselni

A Magyar Liberális Párt (MLP) az európai értékeket próbálta képviselni ebben a kampányban, a vasárnapi népszavazáson pedig az igen szavazat az egyetlen kormányellenes tett – mondta Fodor Gábor országgyűlési képviselő, az MLP elnöke kampányzáró sajtótájékoztatóján Budapesten, szombaton.

Ez a szavazás a jövő miatt is fontos, hiszen Európáról, az Európai Unióhoz tartozásról, a szolidaritás és a tolerancia értékeiről szól, amelyeknek Magyarország hátat fordított – fejtette ki a pártelnök.

Rámutatott arra is, hogy az egyébként szerintük alkotmányellenes népszavazási kérdés lecsupaszítva arról szól, hogy az unió hozhat-e egy tagállam vonatkozásában kötelező döntést.

“Tegyenek félre minden félelmet és álljanak ki értékeik mellett, hogy vasárnap este emelt fővel várhassák a népszavazás eredményét!” – hangoztatta a Liberálisok elnöke.

“Büszkén vállaljuk, hogy ebben a kampányban az európai értékeket próbáltuk képviselni” – tette hozzá.

Fodor Gábor megjegyezte, hogy pénteken Kósa Lajos fideszes frakcióvezető azt mondta: ha az igen szavazatok győznek, lemond a kormány.

“Fogjuk szaván Kósa Lajost!” – mondta az ellenzéki politikus.

A kormány által kezdeményezett vasárnapi népszavazás kérdése úgy szól: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »