Fociláz: jól járt a Wizz Air

Fociláz: jól járt a Wizz Air

Ha az utolsó pillanatban kezdtük el szervezni, akkor nagyjából negyedmillió forintba kerül, ha a helyszínen kívánunk szurkolni a magyar válogatottnak az Eb nyolcaddöntőjében. A Wizz Air jegyei Toulouse-ba közel 200 ezer forintba kerülnek, a bajnokság egyik nyertese a fapados légicég.

Hatalmasat kaszál a Wizz Air a Toulouse-ba indított szurkolói járatokon. A diszkont-légitársaság vezérigazgatója, Váradi József még a labdarúgó-válogatott biztos továbbjutása előtt, hétfőn nyilatkozta azt a Lánchíd Rádiónak, hogy a további mérkőzések helyszínére is rárepülnek. A szerda esti csoportmérkőzéseken dőlt el, hogy a magyar csapat a délnyugat-franciaországi városban lép pályára vasárnap este, a Wizz Air így már másnap elkezdte hirdetni oda-vissza útra érvényes jegyeit 129 980 forintos kezdőáron. A meccs napján, reggel induló és éjjel visszaérkező gép 230 ülőhelye kevesebb mint egy nap alatt megtelt, így a légitársaság további két gépet is szolgálatba állított erre a célra. Cikkünk írása idején oda már csak a vasárnap hajnali három után induló járatra lehetett jegyet kapni 85 ezer forintért, míg a visszaútra 110 ezerért árulta a jegyeket mindhárom – hétfő hajnali, déli és este hatos – járatára a Wizz Air. Azaz a toulouse-i repülőjegyre közel 200 ezer forintot áldoznak a tehetősebb szurkolók. Ezért az összegért mindössze annyi pluszszolgáltatást kínál a Wizz Air, hogy nem a repülőtér betonjára felépített konténercsarnokban várakoztatja az utasokat, hanem utashídon keresztül vagy busszal juthatnak a gépre.

Ennél az összegnél ugyanakkor jóval több kiadással kell számolni; csütörtök délután kezdték el árulni a jegyeket a nyolcaddöntőre 45, 85, 135 és 195 euróért, 14–62 ezer forint közötti összegért, ám tapasztalataink szerint az UEFA oldala túlterheltség miatt nem érhető el, így vélhetően sokan fognak próbálkozni a feketepiacon. Ráadásul akik csak a holnap hajnalban induló és hétfőn este érkező járatra tudtak jegyet venni, azoknak talán célszerű szállásra is áldozni, így mindent összevetve már legalább negyedmillió forinttal érdemes számolni.

A Wizz Air egyébiránt igen jól keresett a magyar csapat korábbi meccseinek helyszínére indított járatain is; Bordeaux-ba, Marseille-be és Lyonba és onnan haza legolcsóbban 90 ezer forintért lehetett repülni, de a nagy érdeklődés miatt a duplájára szöktek az árak, és pluszgépeket is szolgálatba kellett állítani.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »