Foci-Eb: Megkezdődött a jegyértékesítés a nyolcaddöntőre

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai beszámolója szerint az egyenes kieséses szakasz mérkőzéseire az európai szövetség (UEFA) korábban eladta a belépők többségét, így már csak korlátozott számban érhetőek el jegyek. Az UEFA internetes jegyértékesítési felületén továbbra is használható a korábbi regisztráció, de új regisztrációra is van lehetőség. A nyolcaddöntős találkozók jegyárai megegyeznek a csoportkörös árakkal.

A legjobb 16 válogatott mezőnye csak szerda este, néhány perccel 23 óra előtt válik teljessé, ezért addig nem lehet tudni, hogy a magyar válogatott mikor, hol és melyik csapat ellen játszik a nyolcaddöntőben.

Az már kedd este eldőlt, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány együttese továbbjut az F csoportból. Ha másodikként zár, akkor hétfőn Nizzában 21 órától Angliával találkozik a nyolcaddöntőben. Harmadikként továbbjutva Lens-ben a D csoport első helyezettje, azaz Horvátország következne szombaton szintén 21 órától. Első hely esetén vasárnap az E csoport másodikja (Belgium vagy Svédország) lesz az ellenfél Toulouse-ban. Az E jelű négyes utolsó fordulóját szerdán 21 órától rendezik.

Szerző: MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »