Figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok

Felhős és napos időszakok egyaránt lesznek, zivatarra, záporra és erős szélre is lehet számítani.

Eleinte erősen felhős és napos területek és időszakok egyaránt lesznek, elszórtan zápor, zivatar is előfordul, majd – átmeneti csökkenés után – késő délutántól nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, estétől egyre többfelé eshet. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 31 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb idő. Késő estére többnyire 17 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Hírdetés

Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén péntek éjfélig: ma hajnalban, reggel keleten és délnyugaton, napközben keleten, estétől délnyugaton lehet helyenként gyenge zivatartevékenység. Heves eseményekre egyik napon sem kell számítani, de átmeneti szélerősödés, intenzív csapadék előfordulhat.

Tőlünk nyugatra továbbra is egy hullámzó frontálzóna húzódik, emiatt figyelmetlenebbekké, nyugtalanabbakká válhatunk, nőhet a balesetveszély is. A Dunántúlon, később keletebbre is a csapadék hatására fokozatosan csökkenhet a pollenkoncentráció.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »