Figyel téged!

Nagy a felbolydulás a magyar autóstársadalomban – melynek terhei, mint köztudomású, egyre emelkednek! –, most, hogy beizzították a vadonatúj szupertraffipaxokat, az eddigieknél is érdemesebb alaposan megfontolni, mit szabad és mit nem. Pontosabban: hogy mi mennyire éri meg. Mert ami sokba kerül, az nagyon tud fájni.

Ezeknek meg semmi sem elég, az utolsó bőrt is képesek lennének lehúzni rólunk! Azaz az ártatlan és ártalmatlan autóstársadalomról!

Nem véletlen, hogy már tegnap is benne voltak a kedd reggel élesedő eszközök az összes híradóban, és nem fognak hiányozni onnét ma sem, mivel immár arról is tudhatnak mesélni a riporterek, hogy hány milliót kasszírozott a rengeteg uniós pénzből telepített rendszer. Éppígy nem véletlen az sem, hogy bizonyos újságokban egymást követik az arról szóló cikkek – okosabbnál okosabb tanácsokkal –, hogy hogyan játszhatjuk ki a mindent látó eszközöket. E szövegekből amúgy az derül ki, hogy sehogy, vagy ha mégis, drágább lesz a leves, mint a hús, de annyi baj legyen.

Ez elég érdekes szála ennek a történetnek. Világos, hogy a magyar ember tökös ember, akinek ne mondja meg senki, hogy hogyan éljen-haljon, de hogy a szabályszegés miért számít vagányságnak ebben az országban, azt soha nem sikerült mindenestül felfognom. A Kádár-korszak ügyeskedős kultúrájának csökevényeként rohadt ránk vajon? Az élet sok-sok területéről lehetne itt példákat hozni – a szimpla buszos blicceléstől a sok milliárdos károkat okozó adóelkerülésen át addig, hogy hogyan veszítik el bizonyos dolgok a közvagyon jellegüket –, de maradjunk a témánál.

Miért menő nem bekötni a biztonsági övet? Miért menő 120-szal száguldani lakott területen vagy 180-nal autópályán? Miért menő áthajtani a már piroson? Miért menő nem indexelni kanyarodáskor vagy sávváltáskor?

Veszélyesen és bunkó módon élni miért menőbb, mint értelmesen?

Néhány nappal ezelőtt komótosan +50-eztem, át egy viszonylag hosszú falun, és a mögöttem siető kamionos annyira mérges lett, ahogy múltak a percek, hogy a vége felé a kürtöt sem szégyellte használni, amikor megelőzött. Hogy pár kilométerrel később visszaelőzhessem. Érdemes volt rohannod, öregem.

Szoktam amúgy mondani magam is, hogy a szabályok azért vannak, hogy áthágjuk őket – az ósdiak mindenképp, különben sose menne előre a világ –, de van két kivétel: a közlekedésiek és a helyesírásiak. Utóbbiakkal nehezebb, bonyolultabbak is, kevésbé is ismerik őket a magyar emberek, viszont ha elrontunk egy ly-j kihívást, abba nem hal bele senki. Ehhez képest 2015-ben 644-en vesztették életüket a magyar utakon.

Gyakran közlekedek a 11-esen, egy darabig csak így néztem, mi az a hatalmas akasztófa, amit sokáig ácsoltak a solymári letérőnél. Most már tudom. Figyelnek a srácok, úgyhogy muszáj lesz figyelni. 70-es tábla van ott, célszerű mellőzni a bambáskodást a továbbiakban. De nemcsak ott, másutt is, és nem is csak akkor, ha van akasztófa.

Még egy személyes mikrosztori, pár hónapos. Kikanyarodtam a Baross utcából a Nagykörútra. Jobbra, kis ívben, békésen és szelíden. Ostoba döntés volt. Filmet forgatott róla a közterületes, és kaptam utána egy 50 ezres csekket. Befizettem, szomorúan és mérgesen. Aránytalanul súlyosnak találtam a sarcot, pláne, hogy egész pályafutásom során mindössze a második büntetés volt ez, amit rám róttak, és nem volt mód sem méltányosságért folyamodni, sem magasabb instanciákhoz fordulni. Mondom: ami sokba kerül, nagyon tud fájni. Annál jobban csak a kéz- vagy a lábtörés fáj, meg az, ha valaki útnak indul, és nem ér haza többé.

Úgyhogy itt az alkalom a számvetésre – ha úgyis nagy a felbolyulás az autóstársadalomban a szupertraffipaxok miatt –, ezentúl hipp-hopp mindenki vezessen óvatosan, figyelmesen, a többieket segítve. Hiszen a közlekedésiszabály-szegés nem vagány és korszerű, hanem ócska és múlt századi dolog, mi pedig 2016-ot írunk most!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »