Fico: Rybanič többet látott Kaliňák számlaforgalmánál

Fico: Rybanič többet látott Kaliňák számlaforgalmánál

Jozef Rajtár asszisztense, Filip Rybanič több mindent megnézett a Tatrabanka számlái közt, mint a belügyminiszter vagy az ex-közlekedésügyi miniszter számlaforgalmát, mondta Robert Fico kormányfő a TA3 V politike (A politikában) című vitaműsorában.

 

A kormányfő egyúttal azt is kijelentette, hogy erre az információra a bankkal folytatott tárgyalása során tett szert. „Nagyon sok ember azt kérdezte tőlem, és én is megkérdeztem, hogyan akarják garantálni a bankban, hogy a számlatulajdonosoknak ne kelljen attól félnie, hogy egy félőrült bekapcsolja a számítógépét, és 50 euróért eladja a médiának az összes számlaszámot, utalási adatot”, mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy elítéli Rybanič tettét, ami a banktitok súlyos megsértéseként minősített.

 

Pavel Nechala ügyvéd, a Transparency Interantional Slovakia munkatársa ugyanakkor korábban úgy vélte, hogy Rybanič jogilag mint egy súlyos törvénysértés bejelentője is szerepelhet Bašternák-ügyben.

 

Wikileaks, Mossack&Fonseca, HSBC. Mindhárom esetben belső emberre volt szükség, hogy fény derüljön a visszaélésekre. Forrás: DennikN.sk

 

Nem csak a Kaliňákot, de Bašternákot is ártatlannak tartja

 

Robert Fico újra azt hangoztatta, hogy Kaliňák nem fogadott el pénzt Ladislav Bašternáktól, és szerinte az európai miniszterek azonnal reagáltak volna, ha fenntartásaik lennének a belügyminiszter személyével kapcsolatban.

 

Fico szerint az ellenzék azért támadja a kormányt, mert nem bír megbékélni a választások eredményével. A kormányfő úgy vélte, az ellenzék nem ajánl semmit a választóknak, csak a „gyűlölet programját”.

 

A miniszterelnök úgy véli, az ellenzék célja, hogy megzavarja Szlovákia soros EU-elnökségének normális menetét. „Csak káoszt és bizonytalanságot akarnak elérni”, mondta a kormányfő.

 

Ami Ficot, Počiateket és Kaliňák jóbarátját, Marek Turčant összeköti: A Bonaparte lakáskomplexum. Forrás: Aktuality.sk

 

Dolgoznak a megoldáson (?)

 

A kormányfő újra kijelentette,hogy nem hajlandó kiköltözni az áfacsalás gyanújába keveredett vállalkozótól bérelt luxuslakásból. „A ha bebizonyosodik, hogy a lakásom tulajdonosa bűnöző, kiköltözöm. De csak azért nem fogok, mert Matovič azt kéri”, konstatálta a miniszterelnök.

 

Fico állítja, hogy szeretné, ha az ügyet rendesen kivizsgálnák, és kormánya olyan intézkedéscsomagot készít elő, ami erősíteni fogja az emberek bizalmát a rendőrség, a bíróságok és az ügyészség irányába. Ezt a kormányfő a belügyminisztérium felügyeletének leválasztásaként, vagy a tárca nyilvános ellenőrzéseként képzeli el.

 

A Sieť belső válságáról annyit mondott, figyeli a koalíciós partner körül zajló eseményeket, de nem avatkozik be. Számára ugyanis csak az a fontos, hogy a képviselők továbbra is a kormányt támogassák. Ezzel ellentétes információval saját bevallása szerint nem rendelkezik.

 

Radoslav Procházka és Robert Fico a választások utáni koalíciós tárgyalásokon. A nagyobbik testvér figyel. Forrás: Webnoviny.sk

 

Aktuality.sk

Nyitókép: idnes.cz


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »