Ficó odacsapott a budapesti zászló miatt

Nyilatkozatban utasította rendre külügyminisztériumát Robert Fico szlovák kormányfő a hét végén, amiért Szlovákia budapesti nagykövetsége a júliusi Budapest Pride rendezvény támogatásaként egy szivárványos zászlót helyezett ki a külképviselet épületére.

„A Szlovák Köztársaság egy demokratikus ország, amely nem kötődik egy ideológiához és valláshoz sem, illetve nem részesíti előnyben a lakosság semmilyen csoportjait. A Szlovák Köztársaság kormányfője elvárja, hogy az ország képviselői, köztük a nagykövetek is tiszteletben tartsák ezt az alkotmány által is megerősített tényt” – olvasható az MTI-nek is eljutatott közleményben, amelyben a szlovák miniszterelnök leszögezi: elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország külképviseletére a szlovák és az európai uniós zászlón kívül bármilyen más zászlót is kihelyezzenek. Hozzáteszi: ennek értelmében a miniszterelnök elvárja, hogy a Szlovák Köztársaság kül- és európai ügyekért felelős minisztériuma a jövőben elébe megy a mostanihoz hasonló „elfogadhatatlan” lépéseknek.

 

„Szlovákia uniós elnökségének össztársadalmi jellege van, s egyik célja az EU alapértékeinek támogatása. Ezek közé tartozik az emberi jogok – köztük a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak – elfogadása is – írta Robert Fico nyilatkozatára kiadott válaszközleményében a szlovák külügyminisztréium, amely szerint ennek alapján került a szlovák uniós elnökség által támogatott rendezvények közé a Budapest Pride is, és ennek keretében tették ki a budapesti nagykövetség épületére a szivárványos zászlót is.

A külügyminiszter ugyanakkor utalt arra, hogy a budapesti szlovák nagykövet minderről előzetesen nem egyeztetett a szaktárcával – derült ki a közleményből.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »