Fico nem akar multikultit, mert az megváltoztatná a „több évszázados Szlovákiát” – közben meg történelmük belefér egy sms-be

“Ha valaki azt állítja, hogy Szlovákia multikulturális akar lenni, az szembemegy az ország alapjaival” – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva. Robert Fico az illegális bevándorlás közvetlen és közvetett következményeiről, illetve a kötelező menekültkvótákról nyilatkozott a szlovák hírügynökségnek

Magyar Menedék - Sitchin

A menekültkvótákkal kapcsolatban hangsúlyozta, “Szlovákia” nem változtat elutasító álláspontján. Fico a menedékkérők betelepítésével kapcsolatban kijelentette: országának az az érdeke, hogy megőrizze saját hagyományait, és ne engedje meg, hogy az ország jellege megváltozzon. “Nem akarjuk megváltoztatni Szlovákia Cirill és Metód örökségére épülő jellegét, azt, ami már évszázadok óta itt van” – szögezte le a szlovák kormányfő, majd megismételte azt a korábbi kijelentését is, mely szerint nem akarja, hogy “Szlovákiában” egységes iszlám közösség jöjjön létre.

“Nem akarom, hogy néhány tízezer muszlim legyen itt, akik aztán folyamatosan megpróbálják érvényesíteni az érdekeiket” – fogalmazott Fico. Az idén áprilisban kórházba került, majd a hónap végén sikeres szívműtéten átesett szlovák kormányfő a feltételezettnél korábban visszatért kormányfői feladatainak ellátásához. Mostani nyilatkozata visszatérte óta az első, a sajtó által közölt érdemi külpolitikai kihatású megszólalása volt.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »