Fico leköszönőben van

Amikor a miniszterelnök nem Maďaričért harcol, hanem Kaliňákért, akkor az már a vég előjele.

 

A politikusok esetében ez előfordul. A hivatalban töltött hosszú évek alatt maradéktalanul elveszítik ítélőképességüket, görcsössé válnak, és teljes mértékben képtelenek arra, hogy meghallgassák a környezetük értelmes tanácsait vagy éppenséggel józanul értékeljék a dolgok állását.

 

(…)

 

Amikor a kulturális miniszter, Maďarič megérkezett a kormányülésre, ahol a koncessziós díjak emelését előirányzó javaslatáról kellett volna dönteni, az újságíróknak egyszerűen úgy nyilatkozott, hogy a tervezetet – annak ellenére, hogy az SNS nem támogatja – mégis félreteszik, mert a miniszterelnökhöz hasonlóan tiszteletben tartja a kormányprogramot.

 

A kormány azonban Maďarič tervezetével egyáltalán nem foglalkozott, és eddig kilátástalannak tűnik az is, hogy Fico harcba vonuljon a miniszteréért, sőt, Isten ments, egy koalíción belüli konfliktusért. És teszi mindezt annak ellenére, hogy a kulturális minisztere nyíltan kijelentette, hogy abban az esetben, ha a javaslata nem kerül beiktatásra, a pakliba van a lemondása is.

 

A SMER-t tehát az fenyegeti, hogy Robert Kaliňák után – aki végérvényesen egy politikai tetemmé vált – egy újabb kulcsfontosságú személyt veszít el.

 

A kulturális miniszter nem csak a választások idején számított a párt nagy szakértőjének, de magának a SMER-nek a működéséhez és szemléletmódjához is hozzájárult. Azoknak a programcsomagoknak a hátterében is ott állt, amelyekkel a múltban a párt előrukkolt, és amelyeknek az elfogadásával előre bebiztosította az alelnöki posztját.

 

(…)

 

Amennyiben Maďarič távozna, az a SMER számára óriási veszteséget jelentene.

 

Világos, hogy egy politikus, főleg ha egyben miniszterelnök is, nem folytathat nehéz politikai harcokat több fronton, ugyanis mindez felőrölné. Jelenleg azonban Robert Fico a párt perspektívájából nézve egy olyan megsemmisítő és kontraproduktív harcot vív, melynek célja, hogy Kaliňák továbbra is  megmaradjon miniszteri szerepében. Mindemellett azonban annyit nem tud kiharcolni, hogy a koalíciós partnereivel folytatott vitában a pártja egyik kulcsfontosságú figuráját megtartsa és megvédje.

 

(…)

 

Abban a pillanatban, amikor a politikus képtelen megkülönböztetni, hogy miért is érdemes konfliktust vállalni, az annak az intő jele, hogy a zarándokútja a végéhez közeledik.

 

Postoj.sk, Jozef Majchrák: Ďalší signál, že Fico rezignoval

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »