Fiala Ilona: Megvan a megoldás!

Fiala Ilona: Megvan a megoldás!

Hurrá! Az oktatási miniszter megtalálta a megoldást az évek óta húzódó problémára.

Miközben a honvédelmi miniszter csak megfigyeli a „szlovák honvédõk” félkatonai szervezet tevékenységét, az oktatási miniszter MÁR május óta dolgozik azon a metodikai útmutatáson, amelyet ezen a héten (???) MÁR ki is fognak adni az oktatási intézmények igazgatói számára. Ebben benne lesz, hogyan viszonyuljanak a militáns és nacionalista szervezetek kínálatára, hogy iskolájukban fegyveres harci bemutatót, elõadást, beszélgetést, illetve gyakorlatot tartsanak.

Felháborodásomban nem találok szavakat. Itt iskolaigazgatókat kell utasítani, hogy ne engedjenek a diákok közé radikális elemeket? És ha – sajnos – tényleg szükség van erre, a kompetensek mostanáig aludtak? Meg hogy az is kérdés, milyen szankcióban részesüljön az az igazgató, aki megsérti a tilalmat.

Csapongnak a gondolataim, de csak azt tudom leszûrni belõlük, lehet-e egyáltalán ilyesmi vita tárgya. Hogy továbbra is igazgató maradhat-e, aki beenged az iskola falai közé bármiféle szélsõséges ideológiát.

A rendõrség és a titkosszolgálat, vele együtt a nyilvánosság is tudja, hogy ezek a „honvédõk” radikális szótárt alkalmaznak, szláv ideológiát, lövészetet és közelharcot tanítanak a gyerekeknek. Semmilyen ellenõrzés alatt nem álló, fegyveres testületek tagjai élik ki harci ösztöneiket a szervezetben, és sajnos gyakran a diákok körében. És némelyeket bevonzanak a maguk táborába. Talán a legagresszívabbakat, vagy éppen a visszahúzódó, félénk egyéneket.

Nagy bajok vannak a kormány háza táján, ha ilyet megenged. A kormánytagok nem tanultak történelmet? És nem hallottak a norvég Breivikrõl? Vagy csak nem érdekli õket? Netán más érdekek akadályozzák?

A napokban – hónapokban/években – sok-sok csupa kérdõjeles esetre derül fény. Különbözõ jelentõségû esetekre, de nem számít, melyik bír kisebb, melyik nagyobb jelentõséggel. A rendellenességekkel szembe kell néznünk, és le kell számolnunk velük. Nem elég csak azt mondani: ilyen világot élünk. Mindenkinek a maga helyén kell eleget tenni kötelességének. A kisembernek is, a kormány tagjainak is. Kinek-kinek a maga hatalma, ereje, lehetõségei és képességei szerint. Az átlagember épp eleget háborog, méltatlankodik. Most pedig a kormányon a sor!

Fiala Ilona


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »