Férje karjaiban halt meg a hegymászónő

Férje karjaiban halt meg a hegymászónő

Maria Strydom leromlott fizikai állapota ellenére megvárta, míg férje felér a csúcsra, ám lefelé tartva életét vesztette.

A 34 éves ausztrál egyetemi tanár, Maria Strydom mindössze 15 percnyi távolságra volt a Mount Everest csúcsától, amikor leromlott az állapota, elkezdtek jelentkezni nála a magashegyi betegség jelei, minden bizonnyal elkezdett ödémásodni. „Te menj tovább, én megvárlak itt” – mondta Strydom férjének, Robert Gropelnek arra a kérdésére, hogy a férfi folytathatja-e az utat. A nő megvárta, míg férje felér a csúcsra, ám ereszkedés közben, férje karjaiban életét vesztette – írja a The Guardian.

Gropel az ausztrál Seven Network műsorában számolt be a történtekről. Szavai szerint abból a pozícióból, ahol jártak, a csúcs nem tűnt túl messzinek, mindössze negyedóra alatt megtette a távolságot. Hozzátette: amikor felért, a csúcs már nem volt számára különleges, mert Strydom nem volt ott.

A nő visszafelé már csak nehezen tudott járni, és érthetetlenül beszélt. A serpák által felvitt gyógyszertől és oxigéntől javult az állapota, de később váratlanul összeesett.

„A férje vagyok, az én feladatom megvédeni a feleségem, és hazavinni őt, így természetes, hogy hibáztatom magam” – fogalmazott Gropel.

Strydom, a Monash Egyetem pénzügyi előadója és állatorvosként dolgozó férje azt tűzte ki célul, hogy minden kontinensen felmásznak a legmagasabb csúcsra. Gropel szerint vegánként azt akarták bebizonyítani, hogy „a vegánok bármit képesek megtenni”.

A serpák szerdán vitték le Strydom testét a kettes táborba, ahonnan egy mentőhelikopter pénteken Katmanduba szállította.

Májusban ugyancsak a Mount Everest csúcsáról lefelé tartva egy holland hegymászó is életét vesztette magashegyi betegségben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »