Ferenc pápa videoüzenete az IVT-re: „Annyira várom, hogy találkozzunk!”

Ferenc pápa videoüzenete az IVT-re: „Annyira várom, hogy találkozzunk!”

Közeledik a 31. Ifjúsági Világtalálkozó – kezdi július 19-én közzétett üzenetét a pápa, melyben a lengyel fiatalokhoz szól, és mindazokhoz a zarándokokhoz, akik a világ minden tájáról Krakkóba érkeznek a következő héten.

A Szentatya várja a találkozást a világ minden részéről érkező, Krakkóban összegyűlő fiatalokkal és a szeretett lengyel nemzettel. A pápa látogatását az irgalmasság ihlette a szentévben, és Szent II. János Pál áldott emléke, aki az első Ifjúsági Világtalálkozót meghirdette, és aki a lengyelek vezetője volt a szabadság felé vezető úton.

A lengyel fiatalokhoz szólva Ferenc pápa elmondta, hogy tudja, készülnek a nagy krakkói találkozóra imáikkal is. Köszönetét fejezi ki nekik mindazért, amit tettek, és a szeretetért, amivel azt végezték. Ölelését és áldását küldi számukra.


Az európai, afrikai, amerikai, ázsiai és óceániai fiatalokhoz fordulva a pápa megáldja országaikat, reményeiket és útjukat Krakkóba. Imádkozik, hogy látogatásuk a hit és a testvériség zarándoklata legyen. A Szentatya videoüzenetében kéri, az Úr Jézus adja meg a kegyelmet, hogy személyesen is megtapasztalják szavait: „Boldogok az irgalmasok: majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Közvetlen hangon hozzáteszi: „Annyira várom, hogy találkozzunk, hogy átadjuk a világnak a harmónia új jelét, egy mozaikot, amely sokféle arcból, sokféle nemzetből, nyelvből, emberből és kultúrából tevődik ugyan össze, mégis egyesül Jézus nevében, aki az irgalmasság arca.”


A lengyel nemzet kedves gyermekeihez szólva Ferenc pápa az Úr nagy ajándékának nevezi ezt a látogatást. Kiemeli, ez a nemzet a történelem során sok próbatételt megélt, melyek közül néhány különösen nehéz volt, és mégis kitartott a hit erejével, Szűz Mária anyai kezeinek oltalmában. „Biztos vagyok benne, hogy a częstochowai kegyhelyre való zarándoklatom eláraszt majd ezzel a próbára tett hittel, és nagyon jót tesz majd nekem” – fogalmaz a pápa.

Köszönetet mond az útja előkészítése során mondott imáikért. Háláját fejezi ki továbbá a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint a világi híveknek, különösen is a családoknak, akiknek jelképesen elviszi Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítását. A Szentatya hangoztatja, egy nemzet erkölcsi és szellemi „egészségét” a családokon lehet lemérni, ezért fordult Szent II. János Pál nagy figyelemmel az eljegyzett párok, a fiatal házasok és a családok felé. „Folytassátok ezt az utat!” – buzdít Ferenc pápa.

Végül hangsúlyozza, ez az üzenet szeretetének jele: „Legyünk közel egymáshoz az imában. Várom a veletek való találkozást Lengyelországban!”

Forrás: Vatikáni Rádió; Krakko2016.hu

Fotó: Krakko2016.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »