Ferenc pápa: Isten stílusa: kicsivé, közelivé és konkréttá válni.

Ferenc pápa: Isten stílusa: kicsivé, közelivé és konkréttá válni.

Ferenc pápa első lengyelországi szentmiséjét július 28-án, csütörtök délelőtt Częstochowában mutatta be, az ország keresztény hitre térésének 1050. évfordulója alkalmából. Homíliájának magyar nyelvű fordítását teljes terjedelmében közöljük.

A mai szentmise olvasmányaiból láthatóvá válik egy isteni fonal, amely végigvonul az emberiség történelmén és átszövi az üdvösség történelmét.

Pál apostol Isten nagy tervéről beszél: „Amikor elékezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4). Ugyanakkor a történelem arról tanúskodik, hogy amikor eljött ez az „idők teljessége”, vagyis amikor Isten emberré lett, az emberiség nem volt valami jól felkészülve erre, sőt még a stabilitás és a béke korszaka sem uralkodott, nem volt „aranykor”. Vagyis világunk helyzete nem érdemelte ki Isten eljövetelét, sőt „övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Az idők teljessége kegyelmi ajándék volt: Isten puszta szeretetből betöltötte időnket irgalmasságágának bőségével – puszta szeretetből –, megnyitotta az idők teljességét!

Főleg az találhat szíven minket, ahogyan megvalósul Isten eljövetele a világba: „asszonytól született”. Nincs szó diadalmas bevonulásról, sem a Mindenható impozáns megjelenéséről: ő nem vakító napként mutatja meg magát, hanem a legegyszerűbb módon lép a világba, egy anyától születő gyermekként, olyan stílusban, amilyenről a Szentírás tanít: mint az eső a földbe (vö. Iz 55,10), mint a legkisebb mag, mely kikel és felnő (vö. Mk 4,31–32). Így, ellentétben azzal, ahogy várnánk és esetleg akarnánk, Isten országa, ma is, mint akkor, „nem szembetűnő módon jön el” (Lk 17,20), hanem a kicsiségben, az alázatban.

A mai evangélium felveszi ezt az isteni fonalat, mely finoman átszövi a történelmet: az idők teljességéből átlépünk Jézus szolgálatának „harmadik napjára” (vö. Jn 2,1) és az „üdvösség órájának” meghirdetésére (vö. Jn 2,4). Az idő összezsugorodik, és Isten megnyilvánulása mindig a kicsiségben megy végbe. Így történik a „Jézus által végbevitt csodajelek kezdete” (Jn 2,11) a galileai Kánában. Nincs a tömeg szemeláttára végbevitt feltűnő tett, sem egy olyan égető politikai kérdést megoldó beavatkozás, mint a nép római hatalom alóli felszabadítása. Ehelyett egy pici faluban egy egyszerű csoda történik, amely megörvendezteti egy fiatal, teljesen ismeretlen család lakodalmát. A menyegzőn borrá változtatott víz mégis nagy jel, mert feltárja előttünk Isten jegyesi arcát, azét az Istenét, aki egy asztalhoz ül velünk, aki a velünk való kapcsolatról álmodik és azt meg is valósítja. Ez a jel azt közli velünk, hogy az Úr nem tart távolságot, hanem közel van és konkrét, köztünk van, és gondunkat viseli anélkül, hogy helyettünk döntene és hatalmi kérdésekkel foglalkozna. Abban szeret ugyanis tartózkodni, ami kicsi, az emberrel ellentétben, aki mindig nagyobbat akar birtokolni. A hatalom, a nagyzolás és a feltűnőség vonzásában élni tragikusan emberi, és nagy kísértés, mely mindenhová igyekszik beférkőzni; viszont önmagunkat másoknak adni, a távolságokat áthidalni, a kicsiségben lakozni és konkrétan belakni a mindennapokat ez hamisítatlanul isteni.

Isten tehát úgy ment meg minket, hogy kicsivé, közelivé és konkréttá válik.

Mindenekelőtt: Isten kicsivé válik. Az Úr, aki „szelíd és alázatos szívű” (Mt 11,29), a kicsiket kedveli, akik előtt feltárult Isten országa (Mt 11,25); ők nagyok az ő szemében, és ő rájuk emeli tekintetét (vö. Iz 66,2). Kedveli őket, mert szembeszállnak az „élet kevélységével”, mely a világtól származik (vö. 1Jn 2,16). A kicsik az ő nyelvét beszélik: az alázatos szeretetét, mely szabaddá tesz. Ezért egyszerű és készséges embereket hív meg szóvivőinek, és rájuk bízza nevének kinyilatkoztatását és szívének titkait. Gondoljunk csak népetek sok fiára és lányára: a vértanúkra, akik felragyogtatták az evangélium fegyvertelen erejét; az egyszerű, mégis rendkívüli emberekre, akik tanúságot tudtak tenni az Úr szeretetéről nagy megpróbáltatások között; az irgalmasság szelíd, mégis erős hirdetőire, mint Szent II. János Pál pápa és a Szent Fausztina. Szeretetének e „csatornáin” keresztül az Úr felbecsülhetetlen ajándékokat adott az egész egyháznak és az egész emberiségnek. Sokatmondó, hogy népetek megkeresztelkedésének ez az évfordulója épp egybeesik az irgalmasság szentévével.

Azután Isten közeli, országa közel van (vö. Mk 1,15): az Úr nem akarja, hogy úgy féljenek tőle, mint egy hatalmas és távoli uralkodótól, nem akar egy mennybéli trónon vagy a történelemkönyvekben maradni, hanem szeret leereszkedni mindennapjaink eseményeibe, hogy velünk együtt járjon. Amikor erre a hitben gazdag ezeréves időszak ajándékára gondolunk, érdemes mindenekelőtt Istennek adnunk hálát, aki együtt járt népetekkel, kézen fogta, mint apa a fiát, és kísérte mindenféle helyzetben. Ez az, amit egyházként is mindig tennünk kell: meghallgatni, bevonódni és közel lépni, osztozni az emberek örömeiben és fáradozásaiban, hogy az evangélium a leghitelesebben érje el őket és több termést hozzon: pozitív kisugárzással, az élet áttetszősége által.

Végül Isten konkrét. A ma hallott olvasmányokból kitűnik, hogy Isten cselekvésében minden konkrét: az isteni Bölcsesség „kézművesként cselekszik” és „játszik” (vö. Péld 8,30), az Ige testté lesz, anyától, a törvénynek alávetve születik (vö. Gal 4,4), vannak barátai és ünnepelni megy: az örök úgy közli magát, hogy személyekkel és konkrét helyzetekben járja végig az időt. A ti történelmetek is, melyet az evangélium, a kereszt és az egyházhoz való hűség formált, tanúja volt a hamisítatlan hit pozitív fertőzésének, a hitet család adta tovább családnak, szülők gyermekeiknek, és főképp anyukák és nagymamák, amit nagyon meg kell köszönni. Különösen is kézzelfoghatóan tapasztalhattátok meg mindenki Anyjának konkrét és gondviselő gyengédségét, akit eljöttem zarándokként tisztelni, és akit a zsoltárban „népünk nagy dicsőségeként” (Jud 15,9) köszöntöttünk.

Pontosan őrá tekintünk mi, akik itt egybegyűltünk. Máriában megtaláljuk a teljes megfelelést az Úrnak: így az isteni fonalat a történelemben egy „máriás fonal” keresztezi. Ha van emberi dicsőség, ha van valami érdemünk az idők teljességében, az ő: ő az a rossztól mentes, szabad tér, amelyben Isten visszatükröződött; ő az a lépcső, amelyen Isten lejött hozzánk, kicsivé és konkréttá tette magát; ő az idők teljességének a legvilágosabb jele.

Mária életében megcsodáljuk ezt az Isten által kedvelt kicsiséget, ő ugyanis „letekintett alázatos szolgálóleányára”, és „felemelte az alázatosakat” (Lk 1,48.52). Annyira tetszését találta Máriában, hogy hagyta belőle szőni a testet, és így a Szűz Isten anyjává lett, ahogyan egy ősrégi himnusz hirdeti, melyet századok óta énekeltek. Kívánom, hogy nektek, akik szakadatlanul felkeresitek őt, és eljöttök az országnak ebbe a spirituális fővárosába, továbbra is mutassa az utat, és segítsen szőni – életetekbe – az evangélium alázatos és egyszerű vetülékét.

Kánában, miként itt, a Jasna Górán, Mária felkínálja nekünk az ő közelségét, és segít felismernünk azt, ami hiányzik az élet teljességéből. Ma, miként annak idején, ezt anyai figyelmességgel teszi, a jelenléttel és a jó tanáccsal, és arra tanít minket, hogy kerüljük el közösségeinkben a parancsolgatást és a zúgolódást. Családanyaként egyben akar tartani mindenkit, egyben valamennyiünket. Népetek sok kemény időszakot győzött le egységben; az anya, aki erős a kereszt lábánál és a Szentlelket várva kitartón imádkozik a tanítványokkal, öntse belétek a vágyat, hogy felülemelkedjetek a múlt sérelmein és sebein, és közösségre lépjetek mindenkivel, soha nem engedve az elkülönülés és a mások fölé kerülés kísértésének.

Szűz Mária Kánában nagyon konkrét volt: olyan anya ő, aki szívén viseli mások problémáit és közbelép, aki fel tudja ismerni a nehéz helyzeteket, és segítséget tud nyújtani tapintatosan, hatékonyan és határozottan. Nem úrnő, nem főszereplő, hanem anya és szolgáló. Kérjük a kegyelmet, hogy el tudjuk sajátítani az ő figyelmességét, az ő találékonyságát a rászorulók szolgálatában, a – kivétel és megkülönböztetés nélkül – másokért odaadott élet szépségét. Ő, aki örömünk oka, aki elhozza a békét a tömérdek bűn és a történelem forrongásai közé, nyerje el számunkra a Lélek túláradó bőségét, hogy jó és hűséges szolgák legyünk!

Az ő közbenjárására számunkra is érkezzen el az idők teljessége! Keveset használ a Krisztus előtti időből a Krisztus utáni időbe való átlépés, ha az csak történelmi dátum marad! Kívánom, hogy mindenki számára végbemenjen egy belső átlépés, a szív átváltozása a Máriából testté lett isteni stílus felé: a kicsiségben cselekedni, és az embereket közelről, egyszerű és nyitott szívvel kísérni.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »