Ferenc pápa fogadta a luxemburgi nagyherceget és családját

Ferenc pápa fogadta a luxemburgi nagyherceget és családját

A pápa március 21-én, nagyhétfőn fogadta a Vatikánban Henrik luxemburgi nagyherceget és feleségét, Mária Terézia nagyhercegnét gyermekeikkel és unokáikkal együtt.

A Szentatya március 21-i audienciái során elsőként Gavril görög ortodox metropolitát, majd Marc Ouellet bíborost, a Püspöki Kongregáció prefektusát fogadta. Találkozott a március 19-én, szombaton szentelt két főpásztorral is: Peter Bryen Wells érsekkel, aki apostoli nunciusként Dél-Afrikában, Botswanában, Lesothóban és Namíbiában képviseli a Szentszéket; illetve Miguel Ángel Ayuso Guixot püspökkel, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa titkárával; majd fogadta George Pell bíborost, a Gazdasági Titkárság prefektusát. Ezt követően Indonézia új szentszéki nagykövete, Antonius Agus Sriyono mutatta be kormánya megbízólevelét a pápának. Végül Nicolas Sarkozy volt francia elnök és felesége tettek látogatást a Szentatyánál.

* * *

A pápa és a luxemburgi nagyhercegi család találkozójáról az olasz sajtóban megjelent tudósítások szerint az audiencia huszonöt percig tartott. Jelen voltak Henrik nagyherceg, Mária Terézia nagyhercegné öt gyermekükkel és három unokájukkal. A legkisebb unoka, a kétéves Amalia fehér ruhába öltöztetve jelent meg, csakúgy mint a nagyhercegné, a kubai születésű Mária Terézia Mestre, mivel a fehér színű ruha viselése a katolikus királyi családok nőtagjainak kiváltsága ilyen alkalmakkor. Ez volt az első magánaudiencia Ferenc pápánál, amelyen a luxemburgi nagyhercegi család részt vett. 

Henrik nagyherceg franciául, míg neje spanyolul társalgott a pápával. Ajándékba egy családi portrét hoztak a Szentatyának, spanyol felirattal: „A mi Szentatyánknak, Ferenc pápának, tiszteletteljes és gyermeki szeretettel egész családunktól”. A Szentatya pápasága érméivel, illetve két enciklikája egy-egy példányával viszonozta az ajándékot. A jelenlévők között rózsafüzéreket osztottak ki.

Ferenc pápa megáldotta a családot, és szokásához híven arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte. A nagyhercegné biztosította a pápát, hogy számíthat az imáikra, melyekben mindig megemlékeznek róla. Henrik nagyherceg háláját fejezte ki a pápának mindazért, amit az egyházért és a világért tesz. A pápai audienciát követően a luxemburgi nagyhercegi család meglátogatta a Szent Péter-bazilikát.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »