Ferenc pápa: Az Úr a fogoly Pál apostol mellé állt

Ferenc pápa: Az Úr a fogoly Pál apostol mellé állt

Szent Lukács emléknapján, október 18-án Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmise homíliájában a Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből való napi olvasmányról elmélkedett.


Lukács, az irgalmasság evangélistája valójában Pál evangéliumát írta meg. Az idős és fogoly apostol egy börtöncellából írja a levelét (2Tim 4,9–17b), melyben megemlíti Lukács nevét is, aki – jóllehet a bajban mindenki elhagyta őt – mindvégig mellette maradt. Pál apostol levelében személyes hangon tárja fel érzéseit, és engedi, hogy bepillantást nyerjünk a lelkébe, méghozzá szomorúsága és vigasztalansága állapotában.

„Egyedül maradt, mint egy koldus, gyűlölködés áldozata, akit cserbenhagytak a társai” – jellemezte a pápa Pál apostol helyzetét. „De ő a nagy Pál apostol, aki hallotta az Úr hangját, az Úrtól jövő meghívást. Ő az, aki bejárta a világot, aki annyit szenvedett és annyi megpróbáltatáson ment keresztül az evangéliumért. Ő az, aki megértette a többi apostollal: az Úr akarta, hogy a pogány népek is belépjenek az egyházba. Ő a nagy Pál apostol, aki a hetedik égig ragadtatott el, és aki olyan dolgokat hallott, mint előtte senki más. Ő az, aki itt, Rómában egy kis szobában várta, hogyan végződik majd a harc az egyházon belül a különféle pártok között, a »zsidózók« (a zsidó vallási szabályok betartásához ragaszkodó keresztények – a szerk.) merevsége és a hozzá hűséges tanítványok között. Így végződik a nagy Pál élete: vigasztalanságban és keserűségben, méghozzá benső vigasztalanságban.”

„Ez történt Péterrel és a nagy Keresztelő Jánossal is, aki egyedül maradva a cellájában tanítványait küldi Jézushoz a kérdéssel: vajon ő-e a Messiás? Aztán fejét veszik egy táncoslány szeszélye és egy házasságtörő nő bosszúja miatt. De így történt Maximilian Kolbe atyával is, aki egy egész világra kiterjedő apostoli mozgalmat és nagy dolgokat teremtett, mígnem egy koncentrációs tábor cellájában halt meg. Az apostol, amikor hűséges, nem vár más véget, mint Jézusét – nyomatékosította a Szentatya. – De az Úr Pál mellé állt, nem hagyta el, és az apostol benne találta meg erejét. Így hal meg Pál. Ez az evangélium törvénye: ha a búzaszem nem hal el, nem hoz termést. De aztán jön a feltámadás! Egy első századbeli teológus mondta – utalt Ferenc pápa Szent Iréneuszra –, hogy a mártírok vére a keresztények magvetése.”

„Mártírként meghalni, mint Jézus tanúja, az a mag, mely elhalva gyümölcsöt terem, és benépesíti a földet új keresztényekkel. Amikor a pásztor így él, akkor nincs elkeseredve. Talán érez néha vigasztalanságot, de mindig ott a bizonyosság, hogy az Úr mellette van. Ellenben amikor a pásztor mással törődik, nem a rábízott hívekkel – például amikor a hatalomhoz, pénzhez és érdekcsoportokhoz ragaszkodik –, akkor végül halálában nem marad egyedül, talán az unokaöccsei és unokahúgai várnak majd a halálára, hogy meglássák, milyen földi vagyont vihetnek el tőle.”

Homíliája végén Ferenc pápa személyes emlékeit idézte fel: „Amikor idős papok otthonát keresem fel, nagyon sok derék lelkipásztorral találkozom, akik az életüket adták a híveknek. Ők pedig ott vannak, betegen, bénán, tolószékben, de arcukon mosollyal: »Jól van, Uram, jól van, Uram!« – mondják, mert nagyon közel érzik magukhoz az Urat. Ők azok, akik ragyogó szemmel kérdik: És az egyház merrefelé megy? Hogy van az egyházmegye, és hogy állunk a hivatásokkal?

De térjünk vissza Pálhoz, aki egyedül, koldulva, a gyűlölködés áldozataként, mindenkitől elhagyatva – kivéve az Úr Jézust – megvallja: egyedül az Úr maradt mellettem. A jó lelkipásztornak érezni kell ezt a bizonyosságot. Aki Jézus útján halad, azzal mindvégig ott az Úr. Imádkozzunk a papokért, akik életük végét járják, és arra várnak, hogy az Úr magával vigye őket! Adjon nekik erőt, vigasztalást és biztonságot, hogyha betegnek érzik magukat, tudják: az Úr velük van, közel van hozzájuk! – zárta homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »